Választás

2022.06.25. 07:00

Hat település választ - Négy polgármesterről és két városi képviselőről döntenek

Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap Vas megyében. Négy községben polgármestert, két városban pedig egy-egy önkormányzati képviselőt választanak.

Vas Népe

Négy vasi községben polgármestert választanak, két városban egy-egy képviselőt

Forrás: Illusztráció: MW

Mint ismeretes, a koronavírusjárvány miatt sem választásokat, sem népszavazásokat nem lehetett tartani. A veszélyhelyzet megszűnését követően az elmaradt időközi választások kiírására 15 napjuk volt a választási bizottságoknak. A választást úgy kellett kiírniuk, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Vas megyében június 26-án, vasárnap hat helyszínen tartanak időközi választást. Kemeneskápolnán 2020- ban feloszlatta magát a képviselő-testület, az időközi választáson pedig szavazategyenlőség alakult ki, így meg kell ismételni a voksolást, amire a koronavírus-járvány miatt csak most nyílt lehetőség. 

Egy jelöltre szavazhat a 99 választópolgár, a független Csekéné Hóbor Kornélia Ilonára, aki 2019 óta vezeti a községet. Telekesen négy független jelölt indul az időközi polgármester-választáson: Ferencz Csabáné, Kálmán István, Koller Ferencné és Osvald Zoltán. A választói névjegyzékben itt 408-an szerepelnek. Bozsokon az előző polgármester, Darabos Béla (független) tavaly áprilisi halála miatt kell időközi választást tartani. A polgármesteri tisztségért egy jelölt indul, a független Banga Anikó. Mintegy 305-en adhatják le voksukat. Porpácon négy független jelölt – Kutasi Krisztián, Süle Ernő, Schimmerné Schweiger Katalin és Borbély Balázs – közül választhatnak polgármestert vasárnap. 

Kőszegen egy helyi képviselő, Kiss Zoltán (Fidesz– KDNP) lemondása miatt kell időközi önkormányzati képviselő-választást tartani. Csiki István a Fidesz–KDNP, Bányai Németh Gábor a Momentum Mozgalom, Giczy József pedig a Mi Hazánk Mozgalom színeiben indul a helyhatósági választáson. A választói névjegyzékben 1234-en szerepelnek.

Sárváron két szavazókörben 1535-en adhatják le voksukat, Németh Róbert a Fidesz–KDNP jelöltjeként, Farkas János pedig függetlenként indul a választáson, amit a korábbi képviselő, Szabó Gyula (Fidesz–KDNP) halála miatt kellett kiírni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!