Kosárlabda

2022.06.21. 21:13

Meglepetés a döntőben: körmendi győzelem, otthon kapott ki a Falco - fotók

Az NB I.-es kosárbajnokság döntőjének harmadik felvonásán a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely hazai pályán kapott ki az Egis Körmendtől.

Tóth Gábor

Forrás: Unger Tamás

Az egyik fél három megnyert meccsig tartó párharca Falco-győzelemmel (86-76) kezdődött, de hazai pályán visszavágott a Körmend (69-68) – így 1-1-es állásról futottak neki a felek a döntő harmadik mérkőzésnek. Az előző találkozót sérülés miatt kihagyó Stokes ott volt a körmendiek keretében. Rohantak és tüzeltek a csapatok, de nem minden dobás ért célba (4. perc: 6-5). Erős tempót diktált a Falco, és úgy tűnt, hogy az erőfeszítéseit siker koronázza (6. perc: 16-10). A Körmend Henry pontjaival tartotta a lépést. Nem jöttek a triplák hazai oldalról, és büntetők is maradtak ki. 

A Körmend szívósan harcolt. Stokes büntetőivel ért véget az első negyed – amelyet csak három ponttal nyert meg a Falco. A második etapot 4-0-val kezdte a vendég, rögtön fordított (11. perc: 23-24). Rendezte sorait a Falco, sebességet váltott, és ismét meglépett – időt is kért Konsztantinidesz mester (13. perc: 29-24). És megkezdte a felzárkózást a Körmend (31-28). Időkérés után próbált ismét erőre kapni a házigazda (17. perc: 38-31). Többször is a 10 pontot ostromolta a hazai fór, de nem tudta átlépni a lélektani határt (20. perc: 42-33). Fordulás után Váradi szerezte a Falco első tripláját – a kilencedik (!) hazai távoli kísérlet ért célba. Lendületbe hozta csapatát. 

Már 14 pont volt a felek között, amikor körmendi időkérés szakította meg a játékot (22. perc: 49-35). Visszatérve a pályára Stokes tripláival zárkózott a Körmend – egyre olvadt a különbség (28. perc: 55-53). Clark hármasa nagyon kellett hazai oldalon – de ez sem tudta megtörni a körmendi gárda lendületét. Végül 61-56-os állásnál vetett véget az öldöklő küzdelemnek a negyed végét jelző sípszó. A záró játékrészt váltott pontok vezették fel. Foggal-körömmel őrizte megnyugtatónak nem nevezhető előnyét a Falco (34. perc: 67-62). Golomán és Henry korán kipontozódott. Sok volt a fault, idegesnek tűntek a játékosok. A 37. percben időt kellett kérni körmendi oldalon (37. perc: 72-65). 

Fogyott az idő, ott loholt ellenfele nyomában a vendég. Benke és Durázi vívott dobópárbajt – Ferencz is kipontozódott. Gordonnal nem bírtak a hazaiak. Az utolsó perc pedig 75-77-es állásról kedődött – Savic talált be távolról. Perl csak egy büntetőt dobott be (76-77). Benke triplája leperdült. Stokes büntetőzhetett, nem hibázott (76-79.). Maradt 23 másodperc, időt kért a Falco – majd eladta a labdát. De a Körmend is labdát vesztett, amit Barac büntetett (78-79). Maradt 14 másodperc. White büntetőzött jól (78-81). Perl tiplája nem ért célba – nyert a Körmend Szombathelyen! És 2-1-re vezet az egyik fél három megnyert meccsig tartó párharcában. Folytatás (lezárás?) pénteken 18.30-kor Körmenden. 

JEGYZŐKÖNYV 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely–Egis Körmend 78-81 (23-20, 19-13, 19-23, 17-25) 
Szombathely, 3070 néző, NB I.-es kosárlabda, döntő, harmadik mérkőzés, vezette: Kapitány G., Győrffy P., Ádám J. 
Falco: Váradi 11/3, Somogyi 8, Benke 12/3, Golomán 6, Keller 8. Csere: Perl 10, Barac 14, Clark 5/3, Hawkins –, Kovács B. 4, Verasztó –. Edző: Milos Konakov. 
Körmend: White 15, Takács K. –, Savic 8/6, Durázi 13/9, Gordon 16. Csere: Kiss M. –, Henry 15/3, Ferencz 2, Stokes 12/6. Edző: Antonisz Konsztantinidesz. 
Eredmény alakulása: 4. perc: 6-5. 6. p.: 16-10. 11. p.: 23-24. 13. p.: 29- 24. 17. p.: 38-31. 20. p.: 42-33. 22. p.: 49-35. 28. p.: 55-53. 30. p.: 61-56. 34. p.: 67-62. 37. p.: 72-65. 39. p.: 75-77. 
Kipontozódott: Golomán (34.), Keller (40.), ill. Henry (34.), Ferencz (37.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!