Labdarúgás

2022.06.22. 17:30

Vasi visszatérők - Két régi-új Haladás-futballistával beszélgettünk

A két korábbi Haladás-futballista, Mursits Roland és Bolla Gergő örül, hogy újra a vasi megyeszékhelyen játszhat.

Pum András

Bolla Gergő (37) hosszú idő után ismét Szombathelyen edzett

Forrás: Unger Tamás

Nyolc játékos szerződtetését jelentette be hétfőn a Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapata. Két volt Hali-futballista – a harmadik Nyíri Vince – is visszatért, a 31 éves kapus, Mursits Roland Dorogról, a 22 éves védő, Bolla Gergő a szlovén másodosztályú NK Nafta Lendavától érkezett. 

– Hét és fél éve kerültem el Szombathelyről, és utólag azt mondom: ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem – mondta Mursits Roland. – Huszonhárom évesen, rutintalan kapusként vettem nyakamba az országot – Békéscsabára kerültem. Remekül sikerült az első évem, NB I.-es feljutást ünnepeltünk. Aztán Ceglédre, majd három esztendeje Dorogra igazoltam – összesen 200 bajnokin védtem, mióta eligazoltam a Haliból. Úgyhogy most, 31 évesen talán a legjobb korban térek haza Szombathelyre. Örültem, amikor Németh Szabolcs megkeresett, noha jól éreztem magam, és egyéves szerződésem volt még Dorogon. A végére már csapatkapitányként számítottak rám. Egyébként nem sok helyre jöttem volna el, de Szombathely nyilván prioritást élvezett. Ilyen szurkolók előtt, ilyen körülmények között élmény lehet védeni. 

Mursits Roland Dorogról tért haza

- A két csapatnak sikerült megegyeznie, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy mind az én, mind a Haladás szempontjából sikeres lesz a váltás. Céljaim? Inkább feladatokat tűztem ki, szeretnék az NB II. meghatározó kapusa lenni, és remélem, elkerülnek a sérülések. És persze remélem, sikerül feljutáshoz segítenem a csapatot – ez sikerült Békéscsabán. Nincs annál jobb érzés, amikor a szurkolók vállukon viszik végig a játékosokat a városon, ezt idegenként megtapasztaltam a Viharsarokban. Ha ez itthon is megvalósulna, az pályafutásom legnagyobb sikere lenne. 

– Az elmúlt három évben a szlovén másodosztály egyik legerősebb csapatánál futballoztam – tudtuk meg Bolla Gergőtől. – Nagyon sok pozitív tapasztalatot szereztem, rengeteg jó szakemberrel dolgozhattam együtt. Nagyon boldog voltam, amikor a Haladás megkeresett. Télen volt ugyan egy sérülésem, de ez már a múlté, nagyon várom már az edzéseket. Ami a célokat illeti, egyénileg szeretném bebizonyítani magamnak és persze mindenki másnak is, hogy megállom a helyem az NB II.-ben. A csapattal pedig a lehető legmagasabb pozíciót tűztem ki. 

A távozó játékosok közül Holdampf Gergő Diósgyőrbe, Kállai Kevin Mezőkövesdre szerződött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!