Könyv a daliás időkről

2022.06.20. 07:00

Velemben vendégeskedett Kövér László, az Országgyűlés elnöke - Egykori szakkollégisták találkoztak

A rendszerváltoztató időkről, a Németh László Szakkollégiumról szóló Daliás idők című könyvet mutatták be szombaton a Stirling-villában, ahol találkoztak az egykori szakkollégisták.

Merklin Tímea

Szabó Gábor, Ágh Péter és Kövér László a daliás időket idéző tárlat előtt

Forrás: Unger Tamás

Tokaji Nagy Erzsébet főkönyvtáros, a Németh László Szakkollégium egyik alapítója, a Kortárs kiadásában megjelent kötet egyik szerzője élményébresztő tárlatot nyitott meg, és köszönetet mondott Velemnek, hogy befogadta, a megyének, hogy egy felújított villában lehet a találkozó, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének, amely támogatta a kiállítás létrejöttét – amelyben jelentős szerepe volt Németh Szilárdnak – és a kötetet, amelynek létrehozása igazi csapatmunka volt. 

Kövér László házelnök, egykori Bibó-szakkollégista gratulált a szerkesztőknek, amiért fontosnak tartották, hogy legyen egy ilyen könyv, és a heroikus munkáért is, hogy létrehozták. A 1981-től 1989-ig tartó időszakot elevenítette fel, kiemelve az 1985- ös szarvasi találkozót, amelyre összegyűltek kétszázan az országból, és ennek élménye elindított egy táborszervezési hullámot. Ebből megtapasztalták a saját nemzedéki erőt, hiszen meg tudtak szervezni egy független találkozót a hatalom nem kifejezett, de érzékelhető akarata ellenére. 1988–89-ben már az MSZMP kénytelen volt beletörődni, hogy többpártrendszer lesz Magyarországon.

Az élményébresztő tárlaton korabeli dokumentumok láthatók
Forrás: Unger Tamás

 A könyvpremieren bemutatták munkájukat a szerzők: Tokaji Nagy Erzsébet mellett Miszlivetz Ferenc szociológus, Sümegi István történész filozófus, Szabó Gábor szociológus (úgy is mint a szakkollégium egykori vezetője) és Szommer Ildikó közművelődési szakember. Megrajzolták az alternatív felsőoktatás létrehozását és működtetésének éveit – amikor a főiskolai diáklap, a Kilátó is meghatározó volt –, elköteleződésüket a minőségi oktatás, az autonóm cselekvések iránt. 

A kötetet méltatta Bába Iván egyetemi magántanár, volt államtitkár, nagykövet és Nagy Endre szociológus professzor, hozzászólt Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a szakkollégium egyik létrehozója, a reformpedagógia-kínálat megteremtője, dr. Balázsy Péter megyei jegyző, Horváth Miklós, Velem korábbi polgármestere, Simon József újságíró és az egykori szakkollégisták között Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Mayer Judit pedagógus is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!