Szépségverseny

2022.06.25. 07:00

Videót forgatott, költözés előtt áll, és készül a döntőre a vasi Tündérszép - fotók

Felpörötek Kozma Dóra mindennapjai. A Tündérszépek vasi győzteséről Veszprémben forgattak bemutatkozó filmet. Közben rendszeresen edz, és párjával már várják, mikor költözhetnek be a közös lakásukba.

Horváth László

A szombathelyi Kozma Dóra sosem unatkozik, szinte minden perce be van osztva. – Ez most egy ilyen időszak az életemben, egyáltalán nem bánom – mondja nevetve a Tündérszépek 2022 szépségverseny vasi győztese. – A közelmúltban Veszprémben forgattunk egy bemutatkozó videót. Nagyon jó volt a hangulat, az elején még kicsit bizonytalanul mozogtam, ám az ottaniak mindenben segítettek. Volt egy interjú, utána pedig kisfilmeket vettek fel rólam. Csodás volt az idő és a helyszín is. Szinte észre sem vettem, olyan hamar eltelt a forgatásra szánt másfél óra. Várom a szeptemberi döntőt, kíváncsi vagyok a többi indulóra. Jó lesz majd őket személyesen is megismerni.

Talán ide kapcsolódik az az, hogy Kozma Dóra az elmúlt időszakban a közösségi oldalait is tudatosabban kezeli. Szeretne intenzívebben jelen lenni például az instagramon, hiszen ezeket a felületeken egyre több időt töltenek a fiatalok. Ez az ő világuk. Persze tudja, mindez felelősséggel is jár, főleg, ha tovább emelkedik a követői száma.

 

- Sajnos volt, hogy olyan emberektől kaptam negatív kommenteket, akiket nem is ismerek – folytatja Dóra. – Ez rettentő mód rosszul esett, hiszen semmi olyat nem tettem, ami miatt ennyire ki kellett volna fakadniuk. Igyekszem ezeket a helyzeteket helyén kezelni magamban, és lehetőség szerint nem foglalkozni vele. 

Mint mondja, ideje sem enne a sok negatívummal törődnie, hiszen a szabadidejének nagy részét azt teszi ki, hogy a párjával berendezzék a közös lakásukat. Ha minden jól megy, akkor egy hónap múlva már be is költözhetnek.

- A párommal nagyrészt azonos az ízlésünk, így szerencsére eddig jók vettük az akadályokat. Különösebb súrlódás nélkül beszéltük meg a részleteket. – teszi hozzá. – Mostanában felgyorsultak az események: egyeztetni kell az asztalossal, kiválasztani az egyes bútorokat, és mindent, ami egy otthonos lakáshoz kell. Sok mindenben szabadkezet kaptam. A dolgok kiválasztásakor pedig mindig előjön a szépérzékem. Tudom, a nyaralás most szóba sem jöhet. De ezt sem bánom.

- Bármennyire is sok a dolgom, a modellkedésre mindig szakítok időt – említi Dóra. – Az elmúlt két hétben a barátnőmmel közösen voltunk egy fotózáson, az egyik szombathelyi divatház kollekcióját mutattuk be. Amíg egyikünk öltözött, addig a másikunkról készültek a felvételek. Négy óra alatt száz ruhát próbáltunk fel. Izgalmas volt ez a nap is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!