BELÜLRŐL kifelé sugárzik

A jánosházi kocsmáros lánya nagy sikereket ért el érmeivel és plakettjeivel. Esső Erzsébet igazi tehetség volt. Iparművészként kezdte, díszített bútorokat készített – már ezzel nagy figyelmet vívott ki magának.
„Esső Erzsébet neve a magyar érem- és plakettművészek sorában kevéssé ismert, pedig újabb alkotásai művészi komolyságuk s a bennük megnyilatkozó készség révén valóban megérdemlik a figyelmet. Ez a figyelem ál­talában sokkal kisebb mér­tékben irányul a kis­plasztika nemes alkotásaira, mint illenék, s még a gyűjtő szenvedély, amely pedig a legfurcsább holmira is oly szívesen pazarolja szeretetét és pénzét, még ez sem volt eddig oly mértékben mozgó­sít­ható, hogy jelesebb szob­rászaink kiadósabb területet láthas­sanak az éremmintázásban. Örvendünk tehát, ha ily kevés­sé rózsás körülmények közt egy kétségtelenül hivatott tehetség minden erélyét e finom műfaj mű­velésének szenteli.” Lyka Károly neves művészettörténész a Nu­mizmatikai Közlemények 1918-as évfolyamában ezekkel a szavakkal igyekezett a hazai közönség figyelmét a művész tevékenységére irányítani. A pályáját iparművészként kezdő Esső Erzsébet a jánosházi kocsmáros leányaként 1878-ban született. Németh Tibor celldömölki könyvtáros – aki fáradhatatlanul dolgozik Kemenesalja történetének minél teljesebb és mélyebb feltárásán, rendszerezésén – kutatásaiból tudjuk, hogy díszített bútorait a fővárosi Nemzeti Szalon 1911 júniusában gyűjteményes kiállításon mutatta be. Az intézmény a nagy sikerre való tekintettel nyomban ki is adta A plasztikus fabeégetés című könyvét. A művésznő figyelme ezt követően fordult az éremkészítés felé. 1913-tól Berlinben a Sezessions Akademie növendéke volt Alfred Lörcher tanítványaként, a következő években Párizsban, majd Firenzében és Rómában folytatott tanulmányokat. 1916-ban Münchenben telepedett le, és Maximilian Dasio érmészeti kurzusain vett részt. Érmeivel és kisplasztikáival a Sezessions tagjaként tíz éven át szerepelt a bajor fővárosban, alkotásaival a Münzkabinet pályázatain több díjat nyert. 1922-ben Velencében, 1927-ben Londonban nemzetközi tárlatokon is bemutatkozott. Művészetét a Die Kunst (Művészet) című folyóirat így méltatta: „…a művésznő terrakottái az antik testharmónia boldog ártatlanságát lehelik, azt a bizonyos titkos törvényszerűséget, amely belülről kifelé sugárzik, s minden részleten végig érezhető. Habár régebben a formák karcsúságát, újabban a tagolás vastagabb formáit szereti, ez nem mond ellent a harmóniák általános szeretetének.” Esső Erzsébet 1939-ben Budapesten, a Műcsarnokban is kapott bemutatkozási lehetőséget, a Nemzeti Galéria több művét megvásárolta. A hazai művészeti életben szinte teljesen ismeretlen jánosházi születésű művész, akinek Esső Imre szombathelyi ügyvéd édes­testvére volt, 76 éves korában Münchenben hunyt el.

Esső Erzsébet éremművész: Jánosházáról a nagyvilágba