Fejesgól után kiállítás

2018.07.25. 20:00

A Haladás csatárát, Priskin Tamást négy meccsre tiltották el

A Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapatának támadóját, a Honvéd elleni 3–2-re elveszített mérkőzésen gólt szerző, majd kiállított Priskin Tamást négy mérkőzésre tiltották el.

Tóth Gábor

Priskin Tamás a dolgok jelenlegi állása szerint egyelőre csak edzhet a Haladásban Fotó: Unger Tamás

Kiállítva

Priskin Tamás a nyáron a Ferencvárostól érkezett kölcsönbe a Haladáshoz. A 31 éves futballista elsősorban a több játéklehetőség reményében váltott klubot, ugyanis az előző szezonban mindössze 11 bajnokin volt kezdő a Fradinál (további hatszor csereként lépett pályára, négy gólt szerzett). A rutinos, 63-szoros válogatott csatár meg is kapta a lehetőséget a bizonyításra Michael Hipp vezetőedzőtől, aki a Honvéd elleni, 3–2-re elbukott szezonnyitón a kezdőcsapatba vezényelte. Priskin motiváltan, harcosan játszott, fontos, szép fejes gólt szerzett – de árnyalja a képet, hogy a 81. percben kiállították. Berke Balázs játékvezető úgy látta, hogy lekönyökölte volt fradista csapattársát, Batik Bencét.

Priskin Tamás a dolgok jelenlegi állása szerint egyelőre csak edzhet a Haladásban Fotó: Unger Tamás

Így látja a tréner

– Nem szeretném védeni a játékosomat, de az egész jelenet a mi kispadunk előtt zajlott, így jól láttam, mi történt. Batik szabálytalan volt Priskinnel szemben és kiprovokálta az ütést. Ugyanakkor egy ilyen tapasztalt játékossal ez nem fordulhat elő – fogalmazta meg véleményét az esetről rögtön a mérkőzés után a szombathelyiek trénere, Michael Hipp.

Priskin Tamást is megkérdeztük

– Felemás érzések kavarogtak bennem a mérkőzés után, az egyik szemem sírt, a másik nevetett – elevenítette fel a hét végén történteket a főszereplő, Priskin Tamás.

– Óriási örömmel töltött el, hogy góllal debütáltam új csapatomban, azonban elszomorított, hogy piros lappal, idő előtt kiszálltam a meccsből. A mérkőzés hevében meggondolatlanságot követtem el, hibáztam – igyekszem tanulni az esetből. De az eredmény miatt is szomorú voltam. Rúgtunk két gólt idegenben, mégis kikaptunk. A játék képe alapján az egy pontra rászolgáltunk volna. – Tudtuk, hogy a labda többet lesz a házigazdánál, ezért engem azzal a feladattal küldött a pályára a szakmai stáb a Honvéd ellen, hogy tartsak meg minél több labdát elöl, és így próbáljunk meg támadásokat építeni, indítani – árulta el Priskin.

– Voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor meg is feleltünk ezeknek a taktikai utasításoknak, voltak támadásaink, gólhelyzeteink, és mint korábban említettem, kétszer a kapuba is betaláltunk. De természetesen még lehet és kell is javulnunk.

– A beilleszkedéssel nem volt gondom, barátságosan, segítőkészen fogadtak a társak, de amúgy is több, számomra ismerős arc volt az öltözőben – folytatta Priskin Tamás.

– Jól érzem magam Szombathelyen. Szeretném a sok segítséget, bizalmat a pályán meghálálni. Nincs rossz csapatunk, a körülmények is rendben vannak, remélem, hogy a következő találkozón már begyűjtjük a három pontot – ezért is szép játék a foci, máris itt a lehetőség a javításra. Kedden késő délután aztán a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága meghozta ítéletét: Priskin Tamást négy meccsre tiltotta el. Jelen állás szerint Priskin az Újpest, az FTC, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni bajnokikat hagyja ki, legközelebb augusztus 25-én az MTK elleni hazai mérkőzésen szerepelhet. Érdekes, hogy a mérkőzésen a Bosnjakot lekönyöklő Heffl er Tibor lapot sem kapott – a szombathelyi balhátvéd orrából dőlt a vér, ugyan visszaállt, de pár perc után le is kellett cserélni.

– Erősnek tűnik a négy meccsre szóló eltiltás, vélhetően fellebbezünk a fegyelmi bizottság döntése ellen – jelezte Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!