elhagyta a helyszínt

2018.03.11. 08:12

Cserbenhagyásos baleset Szombathelyen – Autós kamera alapján lett meg az okozó rendszáma

Egy Ford Focus haladt szombatról vasárnapra virradóra Szombathelyen, a Március 15 téren lévő körforgalomban, amikor egy másik autó a Petőfi Sándor utcáról nagy sebességgel a körforgalomba hajtott a Ford elé.

Simon István

A Ford vezetője elrántotta a kormányt, de így is érintőlegesen ütközött a másik autóval, ami ezután megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

Fotók: Simon István

A Fordban ülők az okozó rendszámának csak egy töredékét tudták megjegyezni, és azt, hogy külföldi rendszám volt.

Nagy szerencsére néhány perccel a baleset után érkezett egy autós, aki emlékezett rá, hogy nem sokkal korábban egy hasonló autót látott egy parkolóban, ami azért volt gyanús, mert a sofőr szemmel láthatóan furcsán viselkedett, mikor visszaült az autóba és elindult.

A szemtanú autójában volt menetrögzítő kamera, így hamar vissza tudták nézni a felvételt, kiderült, hogy erről az autóról van szó, és a felvételen a rendszám is tökéletesen olvasható, illetve az autót vezető férfi is látható, így a rendőrök ez alapján kezdték el keresni a járművet és a sofőrt.

 

A baleset helyszínéről nem vitték senkit kórházba, viszont a Ford egyik utasa később rosszul érezte magát, ezért a családtagjai kórházba szállították kivizsgálásra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!