Dr. Fűzfa Balázs már Marosvásárhelyen is tanít, az élmény(b)irodalom terjeszkedik tovább

Arról beszélgettünk, mi motiválja szerteágazó tevékenységét: a tanítás mellett könyveket írni, utazásokat is vállalva előadásokat tartani, folyton megújulni, újítani, és honnan meríti mindehhez az erőt.

Ahogy meséli, az új kihívás régi kapcsolatok útján találta meg, amikor tavaly Arany János születésének kétszázadik évfordulóján konferenciát tartottak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A dékánhelyettes, Kós Anna (a neves építész, Kós Károly unokája) azzal szólította meg, hogy volna-e kedve náluk tanítani. Dr. Fűzfa Balázs örömmel igent mondott, és megpályázta az ingázós vendégtanári félállást a budapesti Balassi Intézeten keresztül, amely külföldön szervezi a magyar vendégtanárok foglalkoztatását, a magyar kultúra presztízsének erősítésére, Párizstól Münchenen át Moszkváig.

A pályázat sikerült, így – maradva főállásban a szombathelyi campuson –, havonta egy hetet tölt 2018 őszétől Marosvásárhelyen. Jó időben autóval jár, 900 kilométert oda, 900 kilométert vissza, télen pedig Budapestről repülővel fog jönni-menni, így csak egy óra az az útszakasz, ami visszafelé az időutazás élményét nyújtja, mert 13 órakor indul, és 13 órakor érkezik (a zónaugrás miatt). A marosvásárhelyi egyetem a világ egyik legkisebb egyeteme, négyszáz hallgató van két tagozaton, főleg a színészethez kapcsolódó tárgyakat tanulnak. Magyarországról is járnak oda diákok, jelmez- és díszlettervezők. Van olyan csoport, amelyben több a magyarországi diák, mint az erdélyi.

Dr. Fűzfa Balázs magyar irodalom és kultúra, kortárs magyar irodalom és kortárs magyar dráma tantárgyakat fog tanítani. Amikor Erdélyben van, igyekszik bekapcsolódni a kulturális életbe, fesztiválok és könyvbemutatók követik egymást. Marosvásárhely színházi világa több ponton kapcsolódik a szombathelyi színházzal. Ott lakik Székely Csaba, aki Vitéz Mihály című darabjával megnyerte a Weöres Sándor Színház által meghirdetett drámaíróversenyt, Szombathelyen volt az ősbemutató. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja volt, akit például onnan ismerhetünk, hogy játszott Szombathelyen A falu rossza és a Mágnás Miska című darabokban. Ott végzett a marosvásárhelyi egyetemen Szabó Tibor és Bálint Éva, akik a WSSZ színművészei. Amikor odajárt, Tibor volt az egyetem egyetlen Jászai-díjas hallgatója… – halljuk az irodalomtörténésztől, aki rendkívül lelkes az új lehetőség iránt, mert Vas megyéből Erdélybe „hazamegy”, ott is sok barátja, ismerőse van, akikkel most több időt tölthet.

Ez nyilván sok örömet ad, mégis nagy fába vágott fejszének tűnik: hatvanévesen csaknem kétezer kilométert utazni azért, hogy az itthon meglévők mellett újabb munkát végezhessen el. Tovább keressük, hol van mindennek a motorja. A magyarázat részben genetikai jellegű: mindig szeretett sokat dolgozni, erre nevelődött a család paraszti és pedagógusi gyökereiből, és mindig szeretett olyat csinálni, amiben kihívást látott. Erdélyi feladatvállalása négy évre szól, szeretné végigvinni, sőt meg is lehet hosszabbítani egy évvel, úgyhogy kitart akár a nyugdíjig is. Ahhoz, hogy a lobogás sokáig kitartson, kellenek az új impulzusok, új emberek, köztük olyanok is, mondja, akikkel eddig csak a könyveikben találkozott. Marosvásárhelyen lakik például Kovács András Ferenc mai magyar költő, de közel van Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, ahol már eddig sok barátra lelt, és csak egy nyíllövés a háromnyelvű Brassó, a kedvenc városa. Még meg sem érkezett tanárként, már fontos baráti gesztusok érték. Ebédelni hívta Markó Béla költő, aki az RMDSZ elnöke volt sokáig, miniszterelnök-helyettesként pedig részt vett egy korábbi kötetbemutatóján: a páncélozott autóból kiszálló testőrei cipelték be az irodalomtankönyveit a vásárhelyi Kultúrpalotába…

Erdélyben tehát tárt karokkal várták. Most Marosvásárhely lesz az élményközpontú irodalomtanítás szempontjából az egyik új „művelésbe vett föld”, hogy kiteljesítsük azt a metaforát, ami egy születésnapi ajándékából adódik. A hatvanadik jubileumra több zacskó földet kapott Rozmán Lászlótól olyan helyekről, amelyek a szakmai pályáján fontosak voltak, Weöres Sándor „Vas megyei üdvözlet” című verse alapján, amelyben szerepelnek ezek a falvak. Csöngéről három zacskó föld jött: a nyári tábor tűzhelye alól, az evangélikus templom udvarán álló, kétszáz éves Tessedik-akácfa mellől, és Weöres Sándorék házának kertjéből. Szombathelyről szintén három: a Weöres Sándor-szobor mellől, az oladi Weöres Sándor Óvoda kertjéből és a kámoni arborétumból. A hetedik zacskó föld az Iskola a határon helyszínéről, Kőszegről, az egykori Hunyadi-szobor helyéről származik.

Miközben jó Szombathelyen, Vas megyében élni, a helyi értékek, kultuszok építésével foglalkozni, aztán elmenni, átélni az utazás izgalmát és visszatérni, a Savaria campuson is számítanak a további munkájára a pedagógusképzés módszertani megújításában, hiszen eddigi életműve épp ennek egy lehetséges modellje. Dr. Fűzfa Balázs készen áll az új startra, ráadásul a véletlen úgy hozta, hogy megint ugyanabba a 122-es szobába került az irodalom tanszék a D épületből az eredeti A épületbe való visszaköltözése során, ahol harminchárom évvel ezelőtt megkezdte a pályáját.

Születésnapi ajándék volt az „Élményközpont” című, tiszteletére kiadott kötet, amelynek negyvennégy szerzője van, a tanulmányok között szerepel vezetéknevének történeti kifejtése is. Dr. Fűzfa Balázs nem csak irodalmi élményeket keres (és ad tovább a tanítványainak), hanem rendszeresen sportol is, hogy az erőnlétét fenntartsa. A spiritusz nagyon kell, de önmagában nem volna elég az örök lobogáshoz. Fiatal korában nehézatléta volt, súlyt lökött, diszkoszt vetett, gerelyt hajított. Húsz éve kosarazik, szokott pingpongozni, hétvégén biciklizni, keddenként futni. Arra törekszik, hogy hetente háromszor megerőltesse magát kicsit valamilyen sportágban, ahogy mondja, ez tartja fizikailag épen. 57 éves korában biciklizte először körbe a Balatont, találmánya, a „12 legszebb magyar vers” tiszteletére 12 óra alatt. Most a hatvanadik születésnapján újra megtette a kört, két óra pihenővel még mindig megy fél nap időtartamban. A tempó tehát nem csökken, az élmény(b)irodalom pedig Erdélyben terjeszkedik tovább.