foci

2018.10.20. 16:59

Kikapott a Haladás a labdarúgó-mérkőzésén

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában szombaton 17 órakor a Szombathelyi Haladás a bajnoki címvédő Mol Vidit fogadja. Kövesse velünk együtt a mérkőzés alakulását percről-percre!

Pum András

SZOMBATHELYI HALADÁS – MOL VIDI FC 0-2

Szombathely, játékvezető: Berke

Haladás: Király – Habovda, Benes, Tamás, Bosnjak – Rácz, Jancsó, Jagodics, Németh Márió – Funsho, Priskin.

Vidi: Kovácsik – Fiola, Vinicius, Tamás – Nego, A. Hadzic, Juhász, Kovács, Pátkai M. – A. Hadzic, M. Scepovic.

A mérkőzés előtt Tóth Miklós ügyvezető igazgató köszöntötte Halmosi Pétert, a 35-szörös válogatott az elmúlt fordulóban 300. NB I-es meccsét vívta a Haladás színeiben.

A fehérváriak kezdték a játékot.

A Hali tiszta fehérben, a Vidi piros-kék felsőben, kék nadrágban, és piros sportszárban futballozik.

7. perc: Németh Márió bal oldali beadását Priskin elvetődve, hét méterről a jobb sarok mellé fejelte

Negyedóra telt el a meccsből, kiegyenlített a találkozó, a vasi együttes jól tartja magát a bajnoki címvédő ellen. Sőt, többet kezdeményez ellenfelénél.

24. perc: Jancsó remekül passzolt a védők közé bemozgó Priskinhez, a támadó 10 méteres lövését azonban a kivetődő Kovácsik védte

Mezőnyben gyűrik egymást a csapatok, egyik kapu sem forog veszélyben.

Egy perc a hosszabbítás

45. perc: Priskin kapott labdát, Vinicius elcsúszott, a támadó hét méterről, ziccerből a jobb sarok mellé lőtt

Vége az első félidőnek

II. FÉLIDŐ

Megkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt

50. perc: Mi maradt ki! Funsho kapott labdát a jobb szélen, védője, Hadzic elcsúszott. A támadó betört a tizenhatoson belülre, de addig vezette, amíg a kivetődő Kovácsik le nem szedte lábáról a labdát

59. perc: Csere a Haladásban, Jancsó helyett az újonnan igazolt Daushvili állt be

61. perc: Egy, a kapu előtt ide-oda pattogó labdát Marko Scepovic a jobb kapu tövétől, három méterről a kapuba emelt (0-1).

64. perc: Csere a Haladásban, Németh Márió helyett Ofosu érkezett

69. perc: Egy fehérvári támadás után Pátkai 11 méterről a bal felső sarokba csavart (0-2).

71. perc: Csere a Vidiben, Tamás le, Stopira be

72. perc: Csere a Haliban is, Funsho helyett Gaál állt be

76. perc: Gaál futott el remekül a bal szélen, beadását a második hullámban érkező Ofosu 15 méterről lőtte kapura, de Kovácsik védett

77. perc: Csere a Vidiben, Juhász le, Nikolov be

3314 a hivatalos nézőszám

86. perc: Jagodicsot tüntették el a 16-oson belül, de Berke sípja néma maradt...

87. perc: Vnicius kapott sárgát.

Letelt a rendes játékidő, 4 perc lesz a ráadás.

91. Perc: Egy jobboldali beadás után Gaál testéről a felső lécre pattant a labda.

94. perc: Vége a találkozónak. Kikaptunk, de megnehezítettük a címvédő dolgát.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!