Európa elitjével versenyzett az ország legjobb pékje

Logopédus édesapja és gazdasági területen dolgozó édesanyja nem örült ugyan a döntésének, de elfogadták, hogy a gyerek a Hevesi középiskolába adta be a jelentkezési lapját. A pék egyébként is a világ egyik legmegbízhatóbb embere kell hogy legyen. Szabi szerint nemcsak azért, mert éjt nappallá téve dolgozik másokért, hanem mert amikor a pék egy héten egyszer felfűtötte kemencéjét, az asszonyok az otthoni dunyhában bedagasztott kenyereiket hozzá vitték el sütésre. Ha azt ő véletlenül elégette, egy hétig keserű kenyeret evett az egész család. A Hevesi után aztán Tihany jött, majd hosszú dolgos évek a szomszédos Ausztriában, és végül Olaszország következett.

Szabi nemrég a pizzavilágbajnokságon (Campionato mondiale della pizza) Pármában 730-ból lett a negyvennyolcadik. Minden a tésztáról szólt, az ottaniak büszkék magukra, szeretik az életet, egy céljuk van, mindig jó ételt adni a betérőknek.

– Nézd, én mindig azt mondom, a kalácsba még a kisnyulat is belesütheted. Imádok kísérletezni, kombinálni az ízeket, éjjelente kinyitom az étterem összes hűtőszekrényét, és a meglévő alapanyagokból valami különlegeset kreálok.

A Pancs gasztroplaccon tölti a hétvégéket, ott aztán lehetősége nyílik arra, hogy beszélgessen az emberekkel. Szüksége van a véleményükre. Tudni akarja, mi ízlik a vendégeknek és mi nem. Bár ez utóbbi szinte soha nem fordult elő. Mivel a pékek éjjel dolgoznak, ő is akkor pörög a legnagyobb fordulatszámon, amikor mi mindnyájan alszunk. Az utca emberének süti a kenyeret is, de ezek olyan mesterművek, amely után bárki megnyalja mind a tíz ujját.

– Talán többet élek, mint bárki más. Amiatt mindenképpen, mert nem alszom át az életem harmadát, mint mások. (nevet) De a szakmám nem az éjszakázás miatt nehéz, hanem, mert az érzékekről szól. A kenyérhez nem kell más, mint lisztből és vízből természetes úton erjesztett kovász, valamint a dagasztáshoz liszt, víz és só. A kovászban található élesztőgombák gázokat bocsátanak ki magukból, és meghalnának, ha a pék nem forgatná meg a tésztát. Így lesz szép bélezetű a kenyér.

A jó pizza ismérve, hogy a tésztája pöttyös, levegős, a feltéttől látszódnia kell a paradicsomszósznak, és a kelési ideje nem kettő, sokkal inkább huszonnégy óra. Hogy miért is nem maradt Olaszországban, elmondja, szerinte nem lehet igazán olasszá válni külföldiként. Egy kis olasz faluban egy öreg pékkel dolgozott, aki tizennégy éves korában kezdte a szakmát, és hetvenévesen szívesen adta volna el Szabinak a pékséget, de ő nem vállalta, nem akarta, Magyarországot ugyanis nem hagyná el, bár szívesen élne más tájakon, de kizárólag ingázna otthonai közt. A sok gondról, felelősségről faggatom, amivel a cégek irányítása jár, és persze érdekel, milyen főnök.

– Rossz! – mondja nevetve. – Egy jószívű állat vagyok! Az a hülyeségem, hogy ha valaki nem csinálja jól a munkáját, inkább megoldom helyette, pedig tudom, keményebben kellene vezetnem a vállalkozást. Jól megy így is, persze lehetne nagyobb profitot is elérni, engem viszont nem a pénz érdekel. És jelen akarok lenni, nem Thaiföldről akarom irányítani a munkát internetről.

Az egészet egy garázsban indította el, azóta csupán három év telt el, és Szabi megfutotta a pályát. Három év alatt most nyitja a nyolcadik helyet.

Haza csak aludni jár, és nincs medencéje sem, ahol hosszasan szürcsölhetné a hűtött italokat. Az emberek visszajelzéseiből töltődik. Szeret tanítani, meg akarja mutatni, hogy az étellel, amit a vásárló kezébe ad, jót nyújt, amitől a vevő is boldogabb lesz.

Hosszú távra nem tervez, mégis mesél egy farmról a Balaton északi partján. Ott a csirke nála kapirgál majd, és nő a répa, lesz tangazdaság, fatüzelésű kemence és háromnapos kenyérkészítő tanfolyam, mert a jó kenyérhez annyi idő kell, mert a kovászolt kenyérnél csak a kovásznak tizenhat óra kell.

Meg akarja mutatni az embereknek, hogy nem dobozból jön a tej és hogy búzából lesz a kenyér. A folyamatot lenne jó láttatni. Azt meséli, milyen hiány volt benne, hogy hevesis korában még egy valamirevaló malomban sem jártak.

A nyugati régióban nem tervezi, hogy üzletet nyisson, viszont egyszer szívesen nyitna egy pékséget, amit úgy nevezne el, hogy Temple of Bread, azaz a kenyér temploma. Ledobálná a liszteszsákot a földre, és azt kapná a vevő, amit Szabi készít, mert arra már olyan magabiztos lenne, hogy azt is tudná, pontosan ki mire vágyik, anélkül, hogy megkérdezné, valójában mit is szeretne.