Frontvonalban – Tejtermékkel látják el a lakosságot naponta

Maszk, kesztyű a zsebben, aztán az arcon, kézen – egymástól is távolságot tartanak – Bodorkós Zsolttal és Csiszár Bélával, két áruterítő gépkocsivezetővel beszélgettünk hétfőn dél körül, a munkanapjuk végén, miután sok órát lehúztak a volán mögött.

Tóth Kata

Bodorkós Zsolt és Csiszár Béla (jobbra) áruterítő gépkocsivezetők: sofőrök és értékesítési kollégák is, a partnerkapcsolatokért felelnek

Fotó: Cseh Gábor

Ők ketten, a kollégáikkal együtt raktárosmunkát is végeznek a cég telephelyén, a járatokon pedig nemcsak sofőrök, hanem értékesítési kollégák is, a partnerkapcsolatokért felelnek, rendeléseket vesznek fel és a visszárukat is intézik. A munkaadójuk, a tejterméket forgalmazó cég ügyvezetője, Forrás Sándor mutatja be őket, akinek keserédesbe vált a hangja: két nap múlva lenne 25 éves a kft. Az alapításra akciókat, partnertalálkozókat, ünneplést terveztek, ehelyett azt kapták ajándékba, hogy a koronavírussal kell küzdeniük. Ez járatátcsoportosításokat, a nyár környéki szabadságok előrehozását, több pihenő kiadását tette szükségessé, így próbálnak a helyzetben túlélni, a költségeket csökkenteni.

Zsoltnak és Bélának is hajnalban kezdődött a napja, az előbbinek több mint két évtizede ugyanaz a munkahelye.

Bodorkós Zsolt és Csiszár Béla (jobbra) áruterítő gépkocsivezetők: sofőrök és értékesítési kollégák is, a partnerkapcsolatokért felelnek
Fotó: Cseh Gábor

– Egy héten öt napot dolgozom: a fő járatok hétfőn, szerdán és pénteken mennek, ilyenkor szinte minden vevőhöz eljutunk. Kedden és csütörtökön a kisebb vevőket szolgáljuk ki. Pont én voltam az egyik, aki a járatátcsoportosítással otthon maradt szabadságon múlt héten. Az első napot még élveztem, a másodikon már furcsán éreztem magamat, aztán örültem, hogy jöhettem dolgozni. Hiányzott a munka. Ma a szokásos nehéz felkeléssel indult a nap: negyed 5-kor kelek, aztán szép lassan felpörgök. Ötre kényelmesen ideérek, most nincs forgalom, akkor kezdünk a telephelyen. Megvárjuk a kamionokat, a beszállításokat, minden nap friss áru érkezik az egész országból. Csak csomagolt árut, tejterméket forgalmazunk. Tejet, túrót, tejfölt – a 3,5 tonnás autóinkkal bárhová be tudunk jutni. Ma Csákánydoroszlóig mentem el, ott és Iváncon is a szociális otthonban jártam. Szombathelytől egy déli kört írtam le, legalább száz kilométert mentem. Állandóan maszkot viselek, miután kiszállok az autóból, fertőtlenítéssel kezdek. A kormányt is áttörölgetem fertőtlenítővel. Kesztyűt húzok, úgy pakolok. Ez télen-nyáron így van: bőr és műanyag, egyszer használatos kesztyűnk is van, a cégtől megkaptunk minden szükséges védőeszközt. Az is szabályozott, hogy az adott partnernél kivel találkozhatok. Van, ahol az ajtóhoz egy asztalt készítenek, oda pakolom az árut, és az ottani személyzet viszi be. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy ne jöjjek be dolgozni. Mennünk kell, be kell vállalnunk a munkát, de vigyáznunk kell magunkra. Van ebben biztosan munkahely­féltés is a mostani helyzetben, de főleg az, hogy ellássuk a lakosságot a termékekkel. A kezdetektől ez a munkahelyem, előtte a tejiparnál is egy csapat voltunk – több mint 30 éve szolgáltatok. Húzom az igát ezután is.

Mindegyik gépkocsivezető tudja az összes kört, ha kell, helyettesítik egymást. Csiszár Béla is egy közülük. – Harminchárom éve sofőrködöm, egy éve ennél a cégnél. Korábban is a kollégájuk voltam, de sokáig, majdnem húsz évig Celldömölkre jártam dolgozni. Ma Sárvár felé jártam, Vasvár felé jöttem haza. Komolyan veszem a járványügyi helyzetet, és úgy látom, azok is, akikkel naponta kapcsolatba kerülök. A boltok hátsó részénél találkozunk, a maszk, a kesztyű alapkövetelmény. Az ablakon keresztül, vagy a küszöbnél adjuk át az árut, mindenki védi magát a rendkívüli helyzetben. Orvoshoz sosem jártam, jó az egészségi állapotom, influenzával sem voltam még, de ami most történik, azt muszáj komolyan venni, mind potenciális veszélyben vagyunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!