Mellkason szúrta anyját, testvérét megsebesítette

2019.05.03. 08:42

Káldi emberölés: kódolva volt a tragédia – A faluban tartottak a pszichiátriai beteg fiataltól (Frissítve)

Hét gyereket – a karon ülőtől a huszonévesig – hagyott maga után az a nő, akit a gyanú szerint saját fia szúrt mellkason csütörtökön éjjel. A nő a helyszínen meghalt, fia pszichiátriai beteg, akitől féltek a faluban.

Vas Népe

Pénteken délelőtt csendes a Mária utca – a megszokottól eltérő képet egyedül a harangláb melletti ház előtt parkoló rendőrautó nyújt, a házban helyszíni szemle zajlik. Ott lakott nyolcadmagával – hét gyerekével és élettársával – az a nő, akit mellkason szúrt húszéves fia, és aki a szúrás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az épülettől nem messze két nő álldogál, Gál Erika és Kolompár Ágnes babakocsival, kisgyerekkel.

– Csak eljöttünk erre, kíváncsiak vagyunk, mert ismertük az asszonyt. Jóban voltunk, napi kapcsolatban, Zsanett gyerekei néha jártak hozzánk – mondják. Hamar szóba hozzák a nő legnagyobb fiát, Krisztiánt, őt gyanúsítja a rendőrség a késeléssel, és azzal, hogy 15 éves testvérét is súlyosan megsebesítette.

– Krisztián sokszor csak ment az út közepén, magában beszélt, nevetett. Legtöbbször a játszótéren, a fészekhintában üldögélt. Féltünk tőle, agresszív volt. Az egyik éjjel arra keltünk, hogy egy ökölnyi kővel bedobta az ablakunkat. Itt lakott velük egy ideig a nagymama is, úgy tudjuk, ő is miatta költözött el – mesélik. A fiútól, aki „beteg volt, állandóan jött, ment, és megszólította az embereket”, mindenki tartott a településen, most megkönnyebbültek, hogy elfogták.

A történethez hozzátartozik, hogy a tragédiában érintett család január óta a helyi óvoda kertszomszédságában élt. Januárban költöztek a Kissomlyói Evangélikus Társegyházhoz tartozó házba, előtte egy másik utcában laktak Káldon.

– Szülői értekezleten Zsanett élettársát külön megkérdeztük, hogy nem közveszélyes-e a legnagyobb fiú. Nemleges választ kaptunk, sőt azt mondta február elején, hogy néhány héten belül elviszik Krisztiánt. Ma reggel fél 7 előtt jött a telefon, hogy ne vigyük a gyerekeket óvodába. Sokkolt, ami történt. Főleg, mert tegnap az anyák napi ünnepségen még részt vett Zsanett – meséli az élelmiszerboltnál egy anyuka, akinek óvodáskorú a gyereke.

Dr. Schmidt József polgármestert hajnalban tájékoztatta a körzeti megbízott a történtekről. Azonnal intézkedett, hogy értesítsék a szülőket: a rendkívüli helyzet, a helyszíni szemle miatt egy napra bezár az óvoda.

– Sajnos hosszú ideje az evangélikus egyházzal közös ingatlanban van az óvodánk. Ők adták bérbe januárban a családnak az utcára néző lakásrészt. Tavaly májusban érkezett a népes család Káldra, akkor még egy másik házban laktak. Beilleszkedtek, ráadásul a nő élettársa káldi származású, ismerősei, rokonai élnek itt. Igaz, a legidősebb fiú pszichiátriai beteg, ő rendszeres téma volt a faluban. Többször volt rendőrségi ügye, de mindig hamar visszakerült. Magába fordulónak, furcsa viselkedésűnek ismertük. Az édesanyját, Zsanettet családcentrikusnak ismertem meg, tele tervekkel, rendeződni látszottak a körülményeik – mondta el kérdésünkre Schmidt József, akiben az eset kapcsán kérdések fogalmazódtak meg: miért kell eljutni eddig egy emberrel? Hol van az ellátórendszer és a jogrendszer hibája? Szerinte átestünk a ló túloldalára: az egyén szabadságát védjük a közösség rovására. Úgy fogalmazott: kódolva volt a tragédia annak ellenére, hogy a jelzőrendszer jól működött, hiszen a családsegítők, a szociális gondozók jelezték a problémát.

 

A gyanúsítottról a faluban azt is hallani, nem szedte a gyógyszereit, és a betegsége mellett kábítószereken, egyéb tudatmódosító szereken élt. Azt is beszélik, hogy a család egyik ismerőse vette magához ideiglenesen a gyerekeket.

A férj úgy véli, hogy abból pattant ki a vita, hogy párjának vette meg azt a kiskutyát, amit Krisztién magának szeretett volna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!