számvetés

2021.08.26. 07:00

Repce: Gyenge termés, rekordár

Mivel kevés van belőle és nagy rá az érdeklődés, egekbe kúszott a repce ára. Az a gazda, aki nem tudta teljesíteni a szerződött menynyiséget, maga is vásárolni kényszerül.

Budai Dávid

Rekordmagas a repce ára, emiatt várhatóan drágább lesz az étolaj, a margarin és a bioüzemanyag is. A rendkívüli áremelkedés fő oka, hogy Kína felvásárolta az ukrán repcét és az abból készült termékeket is, így abból nem jutott az európai piacra. A repcehiányt fokozza, hogy a kőolaj drágulása miatt nagy a kereslet az olajnövényekre, amelyek a biodízel előállításának is alapanyagául szolgálnak, mindez persze tovább hajtja felfelé az árakat.

Van azonban más is, például, hogy világszerte nagyot zsugorodott a repce termőterülete, és hogy a világ legnagyobb termelőjének számító Kanada készletei is igencsak szűkösek. Idén már fél évvel az aratás előtt kiürültek a tárolóhelyek, mert a tavalyi az utóbbi öt év legszerényebb termése volt, majd a júliusi rendkívüli meleg a betakarításra váró repcét is tönkretette. De nem igazán lett jó a termés nálunk Magyarországon sem, idén mindössze 700 ezer tonnát takarítottak be, ami 18 százalékkal marad el a tavalyi mennyiségtől, és ez alól nem kivétel Vas megye sem. A repcehelyzetről dr. Pusztavámi Mártont, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vasi elnökét kérdeztük.

Dr. Pusztavámi Márton elmondta, hogy Vas megyében 2,7 tonnás termést takarítottak be hektáronként, az elmúlt évek 3,5 tonnás eredményével szemben, ami igen jelentős visszaesést jelent. A rossz termésnek több oka is volt, egyrészt már tavaly megcsúsztak kicsit a gazdák a vetéssel, ráadásul ekkoriban, augusztus végén, szeptember elején, igen nagy volt a szárazság is. Ezt a repce még kiheverte volna, de amikor tavasszal harmincfokos hőmérséklet-zuhanás következett be egy nap alatt és a 22 Celsius-fokos melegből hirtelen mínusz 8 °C lett, az már nagyon megviselte a fejlődésben lévő növényeket. Nagyon sok repce elpusztult, mintegy száz hektárnyit egyszerűen ki is szántottak a gazdák, és inkább vetettek mást.

A kártétel nagysága területenként eltérő volt, attól függött, hogy a virágzás melyik fázisában tartott éppen a növény. Az elfagyott becőkre már nem lehetett számítani, de ami megmaradt, abban is jóval kevesebb lett a mag, ezért aztán olyan gyenge lett a termés, amire legalább egy évtizede nem volt példa. A vasi agrárkamara elnöke szerint a globális repcehiány nemcsak az említett okok miatt alakult ki. Európában – miután próbálnak annak az elvárásnak megfelelni, hogy elsősorban a környezetünkért vagyunk felelősek, nem az emberekért – drasztikusan csökkentek a termőterületek.

A jövőben a helyzet tovább romolhat, mivel 5 százalékban kötelezővé akarják tenni a parlagon hagyott területeket, és 25 százalékban akarják előírni a biogazdálkodás megvalósítását, ahol már eleve kevesebb terméssel számolhatunk, nem beszélve arról, hogy ezek a területek könnyen elfertőzhetik majd a többi, hagyományos művelés alatt álló termőföldet, ahol viszont ötven százalékkal akarják csökkenteni a vegyszerhasználatot, huszonöt százalékkal pedig a műtrágya-felhasználást.

Ha mindez megvalósul, a jövőben jóval kevesebb lesz majd a termés, és drágább az előállítás. Azt gondolhatnánk, ha már ennyi minden fűtötte az áremelkedést, akkor legalább a gazdák jól jártak, de sajnos ez sincs feltétlenül így, sőt. Egyrészt a magas ár az alacsony termésátlagokat nem tudja kompenzálni, ennél azonban nagyobb baj, hogy sokan már akkor eladták a repcéjüket, amikor még közel sem került annyiba, mint most, vagyis nem tudták kellőképpen lefölözni a nyereséget.

Másrészt sokan előre szerződtek a felvásárlóval a leszállítandó mennyiségről, márpedig, ha például abban állapodtak meg, hogy tíz tonnát kell szállítani a termelőnek, akinek azonban csak nyolc tonnája lett, az most kénytelen ezen a mostani rekordmagas áron maga vásárolni két tonnát, hogy a szerződésben foglaltakat teljesíteni tudja, ez pedig már komoly veszteséggel járhat.

Mindennek tetejében, a magas terményárak láttán – mert nem csak a repcének van jó ára, de például a búzának is – az alapanyagok termelői is intenzív áremelésbe kezdtek, így aztán elszállt a műtrágya és a vetőmag ára is. Persze akárhogyan is van, a gazdák tovább dolgoznak, és mint mindig, bizakodva tekintenek a jövőbe most is.

Kiemelt képen: A gazdák öröme sem felhőtlen – a mostani ár nem kompenzálja az alacsony termésátlagot

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!