Első Hét

2019.09.30. 13:48

Szavazz a kedvenc vasi Tündérszépedre!

Túl vagyunk a Tündérszépek országos szépségverseny megyei fordulójának első hetén.

vaol.hu

Egy hete rajtolt el a szépségversenyünk, amit Tündérszépek névre kereszteltünk. Itt 30 megyei lány esélyt kap arra, hogy bemutatkozzon, akikre már a Tündérszépek első fordulójának végén értékes nyeremények várnak. Egy lányt a közönség, három lányt pedig a zsűri juttat tovább, ők a regionális fordulóban is képviselhetik szűkebb hazánkat. A legszebbek megmutathatják magukat országos tévéshowban, és izgulhatnak, ki nyeri meg az egyéves modellszerződést, vagy a több százezer forintos utazási utalványokat.

Érdemes tehát szavazni a kedvencünkre, hogy ő élje meg mindezt.

Kedvet kaptál a versenyhez?

Ha 16 és 30 között vagy, a megyében élsz, tanulsz, esetleg itt születtél, most még jelentkezhetsz, hogy versenybe szállj és te legyél 2020 Tündérszépe. Saját fotósorozattal is nevezhetsz, de ingyen el is készítjük portfóliódat, amelyet aztán a verseny végén oda is adunk neked.

Idézzük fel azokat a szépségeket, akik az első héten már bemutatkoztak oldalunkon és lapunkban. A fotókra kattintva egyből megnyithatod versenyképeiket.

Rátkai Petra Fotó: Benkő Sándor
Czene Vivien Fotó: Benkő Sándor
Horváth-Papp Petra Fotó: Benkő Sándor
Varga-Hajnal Nikolett
Földi Viktória Fotó: Benkő Sándor
Nyári Klaudia
Balogh Boglárka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!