hétvége

2018.07.29. 08:00

Színpadon vagy tengernél – Így nyaralnak a vasi sztárok

A tomboló nyárban arra voltunk kíváncsiak, merre járnak, mivel töltik jól megérdemelt szabadságukat azok az ismert vasi vagy vasi kötődésű emberek, akikről év közben is olvashatnak lapunkban.

Vas Népe

Soulwave

– Ahogy általában a turnézó zenekaroknak, úgy a Soulwave-nek is a nyár a főszezon, ezért számunkra ebben az időszakban a nyaralás sajnos elérhetetlen álom, cserébe rengeteg utazással és koncerttel töltjük az időnket, ami nagyon pozitív – tudtuk meg a Fodor Mátétól, a zenekar énekesétől.

– Eddig ez a legkomolyabb turnénk, úgyhogy igyekszünk minden percét élvezni, nemsokára például a zenekar története során először lép fel a Sziget Fesztiválon, nagyon várjuk már azt a bulit.

Ha nyár, akkor turné – a Soulwawe zenekar tagjai most „csak” koncertekre utaznak. A fiúk – most először
– a Sziget Fesztiválon is fellépnek Fotó: Soulwawe

Kirchknopf Gergő

Az Ocho Macho énekese lehet, hogy lélekben még az olasz tengerparton van.

Üdvözlet Gradóból: Gergőtől és Lolától Fotó: Facebook

– Koncertezéssel telik a nyár, de idén sikerült találni három napot egy családi villámnyaralásra. Még sosem jártam Olaszországban, kislányunk, Lola pedig még nem látta a tengert. Csodálatos volt a festői Gradóban!

Mira Sabo

Olvasói kedvencével tölti az időt Mira Sabo írónő, akinek egy kis bosszankodás is jutott a nyárra a szombathelyi Csónakázótónál. „Folyamatosan új témákon, új ötleteken dolgozom, de most legfőbb kedvencetekkel töltöm a legtöbb időt. Tamássy Áronnal, aki egy igazi rosszfiú és én most belelátok a fejébe” – erről adott hírt a napokban Mira Sabo a hivatalos Facebook-oldalán.

Szabó Mira Tamássy Áronnal tölti a nyarat Fotó: Facebook

A Birtoklás-trilógia egyik főszereplője, egy minden hájjal megkent hímsoviniszta, a stílusa nem ereszti el az olvasót, és Mira most vele tölti a napjait. Mira már sokfelé járt a nyáron, tengerparti pihenéseiről is folyamatosan posztolt, és állandó jó tanácsa, hogy mindenki vigyen könyvet nyaralni, lehetőleg Mira Sabo regényeiből (is).

Balogh Lívia és Balogh János

A Weöres Sándor Színház egyik párosa, Balogh Lívia rendezőasszisztens és Balogh János színész turisták voltak – Budapesten is.

Balogh János turista volt Budapesten… Fotó: WSSZ
…feleségével, Líviával a tengernél
is jártak Fotó: WSSZ

– A hosszú színházi évad után a nyár a pihenésről szól, mind testi, mind lelki értelemben véve, így az idei nyarat szinte kizárólag ennek szenteljük. Meglátogatjuk a családot, sokat olvasunk, kikapcsolódunk, koncertekre, nyári színházi előadásokra járunk. Július elején néhány napot a fővárosban töltöttünk, ahol kifejezetten turistaként jártuk a várost. Egy hét tengerpart is belefér a nyárba, így teljesen feltöltődve várjuk az augusztus végén kezdődő új évadot – mesélték.

Fekete Linda

A színházból azonban nem mindenkinek van túl sok ideje kikapcsolódni, így például Fekete Linda színésznőnek sem.

Fekete Linda turnézik, lángost tesztel a balatoni strandokon, és készül a karneváli koncertjükre

– Nyaralásra jut most a legkevesebb idő, mert bevállaltam az Intermezzo Latin Club zenekarral egy turnét, tizenöt állomással a Balatonon és környékén, de fellépünk majd a Savaria karnevál utolsó napján is, 18 órakor a Borok utcájában – mesélte. Egy-egy napra azért persze marad idő felfedezni a balatoni strandokat is. Szigliget, Badacsony, Balatongyörök és Vonyarcvashegy már kipipálva, lángosuk letesztelve – amelyek, mint megtudtuk, mindenhol rendben voltak.

Szendrői Csaba

Az Elefánt zenekar frontembere sok helyen megfordul a nyáron előadóként. Ezeken kívül nem jár koncertekre.

Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere (előtérben) sok helyen
megfordul a nyáron előadóként Fotó: Lutor Katalin

– Nekem a zenehallgatás privát buli – mondta. Nincs sok ideje kikapcsolni, de ha mégis, akkor mindig hazatér, mert otthon az igazi:

– Szeretek a kertben tenni-venni, sokat lógok az unokahúgommal, -öcsimmel. Vagy csak olvasgatok a teraszon. Meditálok jógázom, kikapcs.

Pethő Kincső

A színésznőt éppen balatoni nyaralásuk kezdetén csíptük el: Balatongyörökön töltenek egy kis időt párjával, Barnóczky Ákos fi lmrendezővel és Kincső leányával, Bicskey Mírával. Egész évben munka van – mondta Kincső, így ilyenkor igyekeznek felhőtlenül tölteni a szabadságot.

Pethő Kincsőék a Balatonnál pihennek

Nemrég forgattak egy rövidfilmet csupa női karakterrel és stábbal, most pedig izgalommal telve várja az új kihívásokat.

Skrapits Erik

A szentpéterfai Skrapits Erik, a legendás No Thanx együttes énekese családi körben pihen. Miután tavaly nyáron „bekötötték a fejét”, esztendőre az apróság is megérkezett. A dél-olaszországi Bariból küldött képeslapot, ahova a napokban érkezett egy kis kiruccanásra feleségével, három hónapos kislányukkal és az édesanyjával. Az igazi nyaralás majd szeptemberben lesz, amikor a nagy családdal együtt Horvátországba utaznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!