Megemlékezés

2017.11.03. 19:57

Több ezer hadifogoly sírja előtt tisztelegtek a katonák Ostffyasszonyfán

OSTFFYASSZONYFA Halottak napi megemlékezést tartottak a település határában lévő hadifogoly-temetőben pénteken.

Pungor Csaba

Hat nemzet több ezer katonájának holtteste pihen az ostffyasszonyfai hadifogolytemetőben, amely az I. világháború idején Közép-Európa legnagyobb hadifogolytáboraként működött. A múlt évszázad egyik legsötétebb korszakában több tízezren raboskodtak ott. A barakk építésében, bővítésében a foglyok is részt vettek. Az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb hadifogolytáborát Nagysimonyi és Nagysitke határában építették 1915-ben. Nevét a közeli vasútállomás miatt kapta Ostffyasszonyfáról.

1989 óta minden évben halottak napja környékén szentmisével kísért ceremóniával emlékeztek a fogolytábor temetőjében nyugvó hősi halottakra. A megemlékezésre nemcsak a megyéből, hanem a határon túlról is érkeztek vendégek. A napsütéses időjárásnak köszönhetően az idősek, a nagysimonyi iskola tanulói és pedagógusai is kilátogattak a hadifogoly-temetőbe.

Az ünnepi program a megjelentek köszöntésével kezdődött, majd felidézték a történelem legvéresebbnek tartott háborúját és következményeit. Megemlítették Magyarország legsúlyosabb veszteségét, Trianont is. Az ostffyasszonyfai temető történetének ismertetése után Márfi Gyula veszprémi érsek tartott ötvenéves papi jubileuma alkalmából hálaadó szentmisét. Beszédében emlékeztetett, hogy rohanó világunkból kezd eltűnni a szeretet, a családalapítás és a tisztelet.

Fotó: Unger Tamás

Márfi Gyula rámutatott arra is, hogy a kereszténységet nem tudta eltörölni a háború vagy elnyomás, azonban a mai Európát nagy veszély fenyegeti. Azok az eszmék, amelyek pusztítani akarnak, nem kímélnek semmit – ez okozta az egykor legnagyobb és leggazdagabb birodalomnak számító rómaiak vesztét is. Márfi Gyula zárszóként megemlítette, hogy Magyarország, ha megcsonkítva is, de fennmaradt, sok csatát vesztett, de a hitét sohasem. Ennek köszönhetően maradtunk a térképen és ismer bennünket Európa.

Az ünnepi szentmisét követően a Honvédelmi Minisztérium képviseletében köszöntötte a vendégeket dr. Holló József nyugállományú altábornagy, miniszteri biztos, aki szerint ma is kiemelten fontos a hősökre emlékezni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ne teherként élje meg senki a múltban történteket. Hozzátette: az önzetlenség, valamint a humánum megtapasztalása tesz bennünket azzá, akik vagyunk. Az utókor számára pedig aláhúzta, hogy nemcsak emlékezni, emlékeztetni is kell.

Fotó: Unger Tamás

– A halottak napján gyújtott mécses sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt először gondolnánk – mondta dr. Holló József. – A megemlékezés ünnepi pillanatokban gyújtott apró lángjai felidézik azok emlékét, akik már nincsenek közöttünk. Azokét is, akik lágerekben vagy a frontvonalban vesztették életüket. Az igazi hősök a legnagyobb kincsüket, az életüket adták a hazájukért.

Ezután Szlama József, az Ostffyasszonyfai Hadifogoly-temető és Hadisír-gondozó Egyesület elnöke az utóbbi években történt felújításokról számolt be. Megköszönte a kormány segítségét, amelynek köszönhetően nemcsak kerítést kapott a temető, hanem a térkövezés is megvalósulhatott. Emlékeztetett, hogy az obeliszkek alapján több ezer halott nyugszik a temetőben.

A megemlékezés koszorúzással, majd kötetlen beszélgetéssel ért véget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!