Korlátozás

2020.11.25. 07:00

Újra itt a vásárlási idősáv – Jól vizsgáztak a 65 év alattiak Vas megyében, nem mentek boltba 9 és 11 óra között

Kedd éjféltől ismét vásárlási idősávot kaptak a 65 év felettiek. Ezúttal azonban ők egész nap vásárolhatnak, a fiatalabbak pedig hétköznapokon 9 és 11 óra, hétvégéken pedig 8 és 10 óra között. Olvasóink egyetértenek a bevezetett korlátozásokkal, sőt, van köztük olyan is, aki tovább szigorítaná azokat.

Polgár Patrícia

20201124 vásárlási időkorlát bevezetése, Rábapaty, Szendi Péter, Vas Népe

Forrás: Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Ezentúl hétfőtől péntekig 9 óra és 11 óra között, illetve szombaton és vasárnap a 8 óra és 10 óra közötti időszakban vásárlási idősávot kapnak az idősek. Ezzel a járvány lassítása és az idősek védelme a cél. A vásárlási idősávot az Idősek Tanácsának javaslatára vezették be. Ebben az időintervallumban csak a 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, a drogériákba és a gyógyszertárakba, valamint a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzletekbe. Az egyéb üzletek továbbra is teljes nyitvatartási idejükkel állnak a vásárlók rendelkezésére. Az élelmiszer­üzletben, a drogériában és a gyógyszertárban az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak. Emellett a kormány az időseket továbbra is arra kéri, hogy vigyázzanak magukra, kerüljék a zsúfolt, zárt tereket, és a bevásárláshoz lehetőleg kérjék hozzátartozójuk vagy akár az önkormányzat segítségét – erre Vas megye több településén is lehetősége van az ott lakóknak.

Érdeklődtünk egy vidéki élelmiszerboltban, mik a tapasztalataik a vásárlási sáv bevezetésének napján. Borosné Tóth Henrietta, a rába­patyi vegyesbolt üzletvezetője elmondta: az első nap alapján még nem látni, hogy milyen lesz a későbbiekben a fogadtatás a vevők részéről, de az egészen biztos, hogy más lesz, mint a tavaszi idősáv bevezetésekor – bár abban, úgy látja, nem lesz különbség, hogy az akkori, idősek számára kijelölt idősáv alatt is kevesen voltak a boltban. Kedden csupán egy 65 év alatti próbálkozott bemenni 11 óra előtt az üzletbe, ő ugyanis nem hallott az új rendelkezésről. – Amint figyelmeztettük, gond nélkül tudomásul vette, és később jött vissza vásárolni – mondta a boltos. Hozzátette: talán nem is hétköznap, sokkal inkább hétvégén érzik majd meg a forgalomkiesést, ugyanis szombaton 12 óráig, vasárnap pedig 11 óráig van nyitva Rábapatyon a bolt. Tehát a nyitvatartási idejük csaknem felében csak az idősek vásárolhatnak, akik tapasztalatai szerint jellemzően hétköznapra időzítik a bevásárlást.

Baranyai Ferencné, Vali néni 10 óra után érkezett a falu boltjába vásárolni. Mint mondta, nem ragaszkodik a vásárlási idősávhoz, hiszen ő mehet bármikor. Azért akkor ment a boltba, mert éppen akkor ért rá, utána utazott tovább busszal. Úgy gondolja, a fiatalok nagy része is olyan időbeosztásban dolgozik, hogy nem fogják nagyon észrevenni a kieső két órát, munka után pedig lesz lehetőségük a vásárlásra.

A szombathelyi Gál Józsefné bevallása szerint félreértette a híreket, így fél tízkor indult el vásárolni, drogériába és élelmiszerboltba ment – karácsonyra vett néhány dolgot a lányainak. Előbbiben tájékoztatták az eladók, hogy ő egész nap mehet az üzletekbe, ezúttal csak a 65 év alattiakra vonatkozik a korlátozás. Így, ahogy mondja, a későbbiekben nem biztos, hogy kizárólag csak a kijelölt idősávban megy majd vásárolni.

Gál Józsefné azt hitte, csak a kijelölt idősávban mehet boltba, ezért indult délelőtt vásárolni.
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A szintén a megyeszékhelyen élő Bárdosi Jánosné lányával és unokájával egy ruhaüzlet előtt válogatott. Jó ötletnek tartja az idősek számára kijelölt idősávot, de szerinte még jobb lenne, ha a boltokba korlátozott számban mehetnének csak az emberek. Hozzátette, még őt is érintik a korlátozások, 61 éves, de nem esik nehezére, hogy betartsa azokat, szívesen ügyel mások egészségére.

Bárdosi Jánosné üdvözli az idősáv bevezetését, de jobbnak tartaná, ha inkább a
vásárlók létszámát korlátoznák Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Olvasóink véleménye

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Gróf László: Jó dolognak tartom a 65 év felettiek számára kijelölt vásárlási idősáv bevezetését. Az idős emberek félnek, így megnyugtató lehet számukra, hogy van a napnak egy olyan része, amikor kevesebb emberrel kell találkozniuk.

 

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Köves Szabolcs: Az idősek ezentúl is akkor vásárolnak, amikor akarnak. Nem értem, ha egyszer védeni akarják őket, akkor miért engedik, hogy egy időben vásároljanak a fiatalokkal. Elég kellene, hogy legyen az a két óra is.

 

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Tóth Józsefné: Nagyon jó dolognak tartom a vásárlási idősáv bevezetését. Tudtam, hogy ma már érvényben van, mert hétfőn hallottam a hírt a tévében. Féltem az egészségemet, így biztos, hogy a védett sávban vásárolok majd ezentúl.

 

(Kiemelt fotónkon: Vali néni a számára kijelölt időintervallumban intézte a bevásárlást, de nem tartja kizártnak, hogy máskor a nap egy más szakában menjen boltba)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!