hagyomány

2019.06.03. 11:30

Vadászmise három nyelven Horvátzsidány határában, a Peruska-kegyhelyen

A hagyományoknak megfelelően vasárnap ismét megrendezték a háromnyelvű vadászmisét a település melletti erdőben lévő Peruska Mária-kápolnánál.

Lakosi Gabriella

A Peruska-kegyhelyet autóval könnyű megközelíteni Horvátzsidány határában: a zarándokok gyalogosan, esetleg kerékpárral érkeztek meg tegnap is a szentmisére

Fotó: Ohr Tibor

A zarándokhely autóval nehezen megközelíthető, vasárnap fél 10 után már sorra sétáltak, bicikliztek az emberek a zarándokhely felé. A bátrabbak – akik a mély keréknyomok ellenére mégis továbbhajtottak – a kápolna melletti úton több száz méter hosszan parkoló autók között találhattak helyet.

Itt 1994 óta áll a Szent Hubertus és Szűz Mária tiszteletére, a hívők adományaiból épült kápolna. Ahogy már 36 éve mindig, az idén is június első vasárnapján háromnyelvű: magyar, horvát és német vadászmisét és zarándoklatot tartottak.

A mise kezdete előtt már főtt a bográcsokban az ebéd, az önkéntes szakácsok ezzel vendégelték meg ebédre a résztvevőket. Körülbelül 200 ember előtt kezdődött el az istentisztelet délelőtt pontban 10 órakor. Az időjárás a hívők mellé állt, a viharos szél is elállt, és a napsugarak csodásan világították be a fákkal szegélyezett kis kápolnát. A technika viszont megtréfálta a résztvevőket, nem indult el a tavaly vásárolt hangosító berendezés.

A Peruska-kegyhelyet autóval könnyű megközelíteni Horvátzsidány határában: a zarándokok gyalogosan, esetleg kerékpárral érkeztek meg tegnap is a szentmisére
Fotó: Ohr Tibor

A szentmisét Dumovits István horvátzsidányi plébános celebrálta. Ez a zarándokok, erdészek és vadászok ünnepe, de most Jézus mennybemenetelét is ünneplik. A misén elhangzott: kettős üzenete van az ünnepnek, átfogva az eget és a földet, az utat és a célt. A keresztény hit olyan életszemlélettel jár együtt, amely szereti a földet: „Aki csak az ég felé néz, az nem tudja előkészíteni a földet Jézus visszatérésére.” Pedig az ő művét kell folytatnia minden hívőnek. És hogy miképpen lehet ezt megtenni? A lehetőségek végtelenek, mindenkinek saját útja van, saját módszere, amivel képes erre.

A másik üzenet úgy hangzik: „A hívők hazája a mennyben van. Az úton pedig sokszor elfelejtjük a célt. Legyünk hűek a földi világhoz, ez nem börtön, hanem maga az utazás. De közben nem szabad elfelejteni az örök otthon ígéretét. Vétkezünk, ha megfosztjuk a földet a reménytől. Fontos, hogy a Krisztusba vetett bizalomban tudjunk előre tekinteni.”

 

A zarándokhelyen a mise végén összegezésként elhangzott: ez a kettősség összhangba hozható, egyszerre nyithatunk a földi valóság felé – és kereshetjük az égi utat. Ez nem ellentmondás – hanem kiegészítés. Úgy, mint az út és a cél, a munka és a bér, a küzdelem és a győzelem, a versenyfutás és a díjazás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!