Frissen Vasból

2021.10.08. 17:30

Vajon mi a Haladás sikeres szereplésének a titka? – Németh Szabolccsal beszélgettünk

Remekül szerepel, veretlenül vezeti az NB II-es labdarúgó-­bajnokságot a Szombat­helyi Haladás.

Pum András

Bőven van ok az örömre a Rohonci úton: Németh Szabolcs és csapata parádésan szerepel

Fotó: Unger Tamás

A zöld-fehérek 11 fordulót követően hét győzelemmel, négy döntetlennel, vereség nélkül állnak az élen – egyedül a vasiak nem kaptak még ki a mezőnyben. A Haladás már négy forduló óta vezeti a bajnokságot. Németh Szabolcs együttese ráadásul a legkevesebb gólt kapta a mezőnyben, mindössze háromszor rezdült meg Rózsa Dániel hálója. Akciógólt nem is kaptak a szombathelyiek, két találat büntető, egy pedig szöglet után született.

– A sikernek több összetevője is van – kezdte Németh Szabolcs. – Egyrészt a keretet nyáron sikerült megerősíteni, így nagy a versenyhelyzet a csapatba kerülésért. Nagyon jól sikerült a nyári felkészülésünk is, a játékosok vevők voltak a munkára. Aztán a klubnál stabilitás van, jók a körülmények, a menedzsment – Séllei Árpád ügyvezetővel az élen – mindent megtesz a minél jobb szereplésért. Rengeteget számít, hogy sok a vasi kötődésű futballista, mindig akkor volt jó a Haladás, amikor döntően vasi futballisták alkották a keretet. Ők itt nőttek fel, tudják, mit jelent a Haladás, ami több számukra, mint egy klub.

Bőven van ok az örömre a Rohonci úton: Németh Szabolcs és csapata parádésan szerepel
Fotó: Unger Tamás

- Ami az idei szereplésünket illeti, az elért eredmények magukért beszélnek, tehát megérdemelt az első helyünk. Ugyanakkor a játékunk minőségével nem vagyok teljesen elégedett, de a fiúk is tudják, még több kell, sokat kell dolgoznunk az edzéseken, hogy játékban előrelépjünk. És aki ismer, tudja: maximalista edző lévén sosem vagyok teljesen elégedett. Viszont abszolút elégedett lehetek a fiúk munkamoráljával, az edzéshez való hozzáállásukkal, a csapategységgel. A játékosok vevők a munkára, látják, van értelme dolgozni. Az eddigi 11 bajnoki közül több olyan meccs is van, amelyiken a csapat jól futballozott.

- Legjobban a Győr elleni második félidei játék tetszett, győzelmet érdemeltünk volna. Aztán a Budaörs elleni első félidő is nagyon rendben volt. Személy szerint nekem a Dorog elleni idegenbeli meccs különösen fontos volt, kétszer is dolgoztam Dorogon, és a mérkőzés előtt ellenfelünk mögött álltunk a tabellán – nagyon szerettem volna, hogy helyet cseréljünk. Sikerült. Az addig százszázalékos Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnokit is megemlíteném, jól játszottunk, és megszakítottuk a nyírségiek addigi hibátlan mérlegét. Bő a keretünk, ám ez nem okoz feszültséget, akik nem kapnak lehetőséget, elfogadják helyzetüket, ők is látják, van értelme dolgozni. Persze ha valaki nem jól teljesít, akkor változtatok.

- Örömteli, hogy a cserék rendre jól szállnak be. Emlékezhetünk Tóth-Gábor Kristóf beállására a Békéscsaba ellen, Délczeg Gergelyére Budafokon, Monori Norbertére, Horváth Rajmundéra, Guzmics Richárdéra a Dorog elleni bajnokin. Valamennyien nyerőemberek voltak, ez is mutatja: egy csapat nem 11 játékosból áll.

A Haladás meccsein fel­tűnő, hogy egy-egy pontrúgás után az ellenfelet meglepő, begyakorolt szituációkat alkalmaz a csapat – amelyekből már több gól is született.

– A pontrúgásokkal mérkőzéseket lehet nyerni, és veszíteni is – magyarázta a Haladás mestere. – Éppen ezért sokat gyakoroljuk ezeket a szituá­ciókat edzéseken, és mindig újakat találunk ki.

A vasiak már négy forduló óta vezetik a bajnokságot, vajon cél a feljutás?

– A földön kell maradni, nagyon sok, 27 forduló vár még ránk – mondta higgadtan Németh Szabolcs. – Eddig a sérülések, eltiltások elkerülték a csapatot, egy-egy embert tudunk is pótolni, de ha tömegesen kidőlnek a játékosok, akkor bizony nehezebb dolgunk lesz. Nem beszélve arról, hogy úgy jósolják, novemberre megérkezik a koronavírus-járvány újabb hul­láma, szóval egyelőre kiszámíthatatlan, hogy mi történik. Egy azonban biztos: szép eredményeket értünk el eddig, és jó úton járunk.

A Szombathelyi Haladás pénteken az NB I-ben szereplő Videoton ellen játszott felkészülési mérkőzést. A vasi zöld-fehérek nem játszottak alárendelt szerepet. Tudósításunk a találkozóról:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/meglepte-elso-osztalyu-ellenfelet-a-szombathelyi-haladas-5367506/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!