kosárlabda

2020.12.07. 17:34

Nem lassít, ismét győzött a SZoESE

Az amatőr NB I-es női kosárlabda-­bajnokság 9. fordulójában rangadót nyert a SZoESE, a vendég Dávid Kornél KA gárdáját verte maga­biztosan.

Tóth Gábor

SZoESE-Dávid Kornél KA amatőr NB I-es női kosár, egyetemi csarnok, 20201205, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Forrás: Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Szombathelyi Egyetemi SE–Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia 83-61 (17-19,

26-18, 16-12, 24-12). – Szombathely, egyetemi csarnok, zárt kapuk mögött, vezette: Kapusi, Rokob.

SZoESE: KOVÁCS G. 33/15, PREISINGER 12/3, Szabó-Haklits 13/3, BALOGH V. 12, Plózer 2. Csere: Sándor 2, Koltay 5/3, Dervalics 2, Mezősi 2. Edző: Szabó László.

Az éllovas fogadta a második helyezettet. A hazaiaktól sérülés miatt Püspöki hiányzott.

A vendégek kezdték jobban a rangadót, a lendületük az első negyed közepéig kitartott (5. perc: 7-12). Aztán rendezte sorait a SZoESE, zónavédekezésre váltott, javult a dobóteljesítménye is. Kezdett zárkózni a házigazda. A második negyedben egyértelműen a SZoESE diktálta a tempót, gyorsabban játszott, és ekkor már a triplák is jöttek – a szombathelyiek hét távoli kísérletéből öt ért célba ebben a játékrészben. Ennek megfelelően fordított is a házigazda. A félidőt ritkán látható jelenet zárta: az utolsó pillanatban a hazaiak irányítója, Kovács Georgina a félpályán túlról engedte el a labdát, amely csont nélkül hullott a gyűrűbe (20. perc: 43-37). Fordulás után nagy küzdelem, fizikai csata bontakozott ki. Kiegyenlített meccset vívtak a felek, felváltva került a gyűrűbe a labda. A SZoESE így is növelte az előnyét (30. perc:

59-49). A záró játékrészre azonban elfáradt a székesfehérvári gárda, a SZoESE felőrölte ellenfelét. Egyre nőtt a különbség, örömjátékkal, magabiztos győzelemmel zárta le a meccset a SZoESE – a hazaiaknál mindenki pályára lépett, mindenki szerzett pontot.

Szabó László: – Számunkra ez volt az elmúlt időszak legfontosabb meccse – amelyet biztosan nyertünk meg. Elégedett vagyok a lányok teljesítményével, az eredménnyel. Eddig hét bajnokit játszottunk, mind a hetet megnyertük, ami a legmerészebb álmainkat is felülmúlja. Még egy mérkőzés vár ránk az idén – természetesen azt is szeretnénk behúzni!

A listavezető SZoESE december 11-én, pénteken a Szolnok vendégeként zárja az évet – a Szolnok két győzelemmel, négy vereséggel tizedik a 14 csapatos tabellán.

(Kiemelt képünkön: Balogh Viktória hasznosan, ponterősen kosárlabdázott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!