Z-Generáció

2015.03.23. 20:20

Nem a verseny a hangsúlyos, annál inkább a közös hagyományok ápolása és átörökítése

Szombathely - Oh jól vigyázz, hisz anyád nyelvét bízták rád századok, s azt meg kell védened. Ez is lehetett volna a mottója az ovisok számára megrendezett Kincsőrző Művészeti Fesztiválnak.

Petovári Anna

A Váci Mihály Általános Iskola és AMI rendezvénytermét kisgyermekek zsivaja zsongta be. A szombathelyi óvodákból érkezett apróságok izgatottan várták, hogy előadhassák a számukra kedves magyar mesét, verset vagy népdalt, népdalcsokrot. Nem lehet elég korán kezdeni a hazai kultúra megismerését ahhoz, hogy a fiatalok erős identitásra tegyenek szert és komolyan megbecsüljék a helyet, ahová születtek. Akik kisgyerekkorban kezdik, jó eséllyel a későbbiekben is nyitottak lesznek befogadására vagy akár őrzésére, művelésére.

A kincs jelkép: többet ér az aranynál a közös eszme. Fotó: Dreamstime

Igaz, a terem nem telt meg zsúfolásig, ám az ovisok előadása mindezt feledtette. Az ember szívét átjárta a kacagás, amikor gyermeki tűzrőlpattantsággal egy-egy népdalban „jól megmondták" a régiek örömét-bánatát, vagy ha egy csalimese csattant a közönségen ártatlan huncutsággal. A zsűri nem is győzött rangsorolni, mindenki kiérdemelte a Kincsőrzők medálját, és kivétel nélkül kaptak kategóriánkénti helyezést is. A Kincsőrzők körében nem a verseny a hangsúlyos, annál inkább a közös eszme, nyelvünk, zenénk, hagyományaink ápolása és átörökítése a legfiatalabb generációra. A zsűri tagjai is mind ezt tekintik egyik fő feladatuknak. Az elnök, Bősze Éva kőszegi költőnő verseiben is gyakran szól hozzájuk, bátorítja őket, Fülöp Istvánné magyar-történelem szakos tanárnő és Harangozó Gyula zenész. A nap díszvendége volt Horváth Nikoletta is, aki elnyerte az Év embere címet, boldogan jött el kutyusával, Lilivel meghallgatni a kicsiket.

– A Kincsőrző Művészeti Fesztivál célja, hogy mindazon gyermekek és felnőttek, akik fontosnak tartják anyanyelvünk, zenénk kincsének őrzését, találkozhassanak – mondta Jancsó Enikő, a Kincsőrző rendezvények megálmodója és életre keltője, a Váci iskola magyar szakos tanára és tanítója. – Ezzel is felhívjuk a figyelmet a magyar nyelv és zene szépségére, fontosságára. „Oh jól vigyázz, hisz anyád nyelvét bízták rád századok, s azt meg kell védened."- írta Füst Milán, de sajnos ma az emberek többsége nem e szerint él. Kevesen, de vagyunk még olyan felnőttek, akik ezt a kincset közvetítik a gyermekeknek.

A „vagyunk" a kulcsszó, a Kincsőrzők ezt próbálják megerősíteni, életben tartani. A fesztiválon Nagy Júlia (ének) és Harangozó Marcell (gitár) is fellépett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!