Az év felfedezettje díjat nyerte el, majd nagyszínpados lett a Lóci Játszik

Csorba Lóránt, a Cseh Tamás Program egyik támogatott zenekarának, az idei Fonogram-gálán az Év Felfedezettje díjat elnyert Lóci Játszik együttesnek a frontembere mondta ezt lapunknak a múlt heti szombathelyi koncertje után. Most úgy tűnik, hogy végre megadatik mindez a két és fél éves zenekarnak, ugyanis a Nagy-Szín-Pad!! verseny egyik legjobbjaként a Szigeten, a Volton és a Campuson is ott lehetnek, hogy csak a legjelentősebb hazai fesztiválokat soroljuk.

A Nagy-Szín-Pad!! döntőjét ugyan már megjelenésünk után rendezik meg, de Lóci az eddigi eredményeikre is rendkívül büszke. Mint mondja, a zsűritől nem kaptak túl magas pontszámot, a közönség szimpátiáját azonban sikerült elnyerni, az általuk leadott szavazatokkal kerültek a legjobb három közé.

- Amikor elkezdődött a verseny, elhatároztuk, hogy összehozunk egy kampányt a zenekar érdekében - magyarázta Lóci. - Előtte mentünk már egy pár kört az országban, nagyon jó koncertjeink voltak, és nagyszerű közönségünk. Arra gondoltunk, hogy ezt a remek közönséget magunkhoz kellene láncolnunk, azért a január elsején megjelent második albumunk, a Krokodil címével eljátszva krokodílereket szerveztünk magunk köré. Olyan street teamet, amelynek tagjai nemcsak szavaznak ránk, de erre buzdítják az ismerőseiket is. Próbáltuk őket aktivizálni, magunkhoz láncolni, és olyan jól sikerült ez az egész, hogy ott lehetünk a döntőben! Akármi is lesz az eredménye, mi már ettől rendkívüli mértékben meghatódtunk.

Lóci hozzáteszi: körülbelül egy évvel ezelőtt éppen arról beszélgetett a társaival, hogy minek örülnének jobban. Ha megnyernének egy olyan versenyt, mint amilyen a Nagy-Szín-Pad!!, vagy telt házas lemezbemutató koncertjük lenne? Akkor utóbbi mellett tették le a voksukat, mondván: a közönségnek játszanak, mindig azt tekintették elsődleges feladatuknak, hogy a rajongóik igényeit és elvárásait maximálisan kiszolgálják. Az álom azóta valósággá vált, hiszen a Krokodil lemezbemutató koncertje - amit az Akváriumban tartottak - telt házas lett.

Lóci kérdésünkre elmondja azt is, bár szólistaként kezdte - egyetlen gitárral kísérve önmagát, kocsmákban és kávézókban lépett fel, gyakran 15-20 ember előtt -, mindig is zenekarban gondolkodott.

- Az én lelki füleimben a dalok másként szólaltak meg - magyarázza némi képzavarral élve. - Ahhoz azonban, hogy beinduljon a bugi, és legyen tánc, kell a lábdob és a basszusgitár is. Ezért kerestem meg a zenésztársaimat, s vettem rá őket, hogy az egyszemélyes Lóci Játszik projektből egy igazi zenekart hozzunk létre.

Lóci ma már ritkán lép fel szólóban, bár arra többször is volt példa, hogy nem a teljes, hattagú zenekarával adott koncertet, hanem ketten-hárman álltak mellette. - A nagyzenekart preferáljuk, de annak van infrastrukturális feltételrendszere, mindenhol egyszerűen nem is férünk el a színpadon - magyarázza. - Az improvizációnak így is teret engedünk minden alkalommal. A szólókoncerteket azért is élveztem, mert azok olyanok voltak, mint egy stand-up est. Közben bármikor leállhattam, hogy elmondjak egy poént, ami az eszembe jutott. Csak magamhoz kellett alkalmazkodnom, ezért azok a koncertek leginkább a halálugrás a vicc oltárán kategóriával értek fel. Improvizációra, az itt és most jellegű zenélésre továbbra is szívesen hagyunk teret, ebben a társaim nagyon megértőek, én pedig továbbra is élvezem annak lehetőségét, hogy kiteljesednek a színpadon.