Zene

2014.06.26. 16:40

A dzsesszisták június közepén meghódítják Szombathelyt

Szombathely - A Lamantin Jazz Fesztivál tizenöt éve igazi sikertörténet. A városlakók szeretik, hogy ilyenkor benépesül a Fő tér, a legjobb muzsikusokkal futhatunk össze a fagylaltozónál és a kávéházak teraszán. Bizony ilyenkor elég magas az egy asztalra eső dzsesszisták száma - viccelődik a tanári kar, amikor megérkezem.

Kovács Ágnes

Azzal indítok, hogy az éjjel Márkus Tibor dzsesszzongorista már posztolta a közösségi oldalon a következő kurzus ajánlóját is. Ha jól láttam, Sepsiszentgyörgyön lesz.

- Igen, egy ideje szerencsére újra virágzik a műfaj. Egyre-másra nyitnak a táborok, de ennek ellenére a Lamantin programjára nemhogy csökkent a jelentkezők száma, épp ellenkezőleg: idén száznál is többen jöttek! Harminckét zongorista-növendékünk van! Ez elképesztő nagy szám.

Spányi Emil dzsesszzongoristával közösen vezetik majd a zongora kurzust, de két mesterképzésbe járó hallgató is segíti a munkájukat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről. A zenekari beosztás, még az órarend összeállításánál is majdnem meghaladta a szervezőkészségüket, hiszen a tavalyi tizenkilenc csapat helyett, az idén huszonöt formációnak kellett időt biztosítani. Azt mondják, alig győzik a munkát, annyi a tehetséges fiatal. Spányi Emil hozzáteszi ilyenkor jó együtt lenni, a közös zenélés mellett jut idő beszélgetésre, a kimozdulás meg külön jól esik, hiszen ahogy ő fogalmaz: jár nekik egy kis lelkesítő szabadság, afféle vándor cigányélet. Arról faggatom Tibort, vajon mitől függ, kiből lesz jó zenész, miként sajátíthatók el a dzsessz műfajának alapvető szabályai.

- Tudod, van, aki egyenes utat jár be, más esetében meg évek múltán látszik csak hová juthat el. A Lamantin Táborban az egyik kedvencem volt Varga Gergő, egy nagyon tehetséges felvidéki szaxofonos, aki talán hat évvel ezelőtt járt nálunk, most végzett az egyetemen és szenzációs zenész lett belőle. Nem túlzás, ha azt mondom: világszínvonalon játszik.

Nemcsak Tibor, de Nesztor Iván is szombathelyi származású művész. A nagy tehetségű dzsesszdobos a nyolcvanas években hívta életre először a Szabad Improvizációs Tábort. Gyárfás István, Márkus Tibor és Winand Gábor akkor még növendékként vett részt a perintparti dzsemborin. A hajnalig tartó beszélgetések, közös jammelés életre szóló élmény mindnyájuknak. Két étterembe minden évben hivatalosak vacsorára, ezek sörözéssel összekötött munkaértekezletek, mondják nevetve. Nesztor Ivánnak van egy kedves régi története, amely a Perint partján esett meg egy borozóban.

- Itt lépett fel Berkes Balázs, és az akkori főiskola Zenei Tanszékén zajlottak az órák. Egyik este Balázs, aki egy kifejezetten zárkózott ember volt hosszan mesélt a műfaj hazai hőskoráról. A hatvanas évek fellépéseit nagy nosztalgiával emlegette. Bőgőtanár volt itt a táborban. A mai napig bánom, hogy nem volt diktafonom, nem tudtam rögzíteni azokat a csodás történeteket. Iván egy négy évvel ezelőtti tanári koncertről mesél, amelyet szerencsére rögzítették a kamerák, Tibor nagy találkozásokat említ, amilyen Mágedli Maja és mestere Winand Gábor első közös óráján történt. Van a tarsolyukban sok szép emlék. Márkus Tibor sokat kilincselt azért, hogy a konziban legyen Jazz Tanszak, kicsit magáénak érzi a sikerét. A héten elnök lesz az első kifutó évfolyam záróvizsgáján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!