Zene

2016.03.11. 13:45

Bőröndbe zárt világ – Elindult a siker útján a szombathelyi Memphis Belle

Szombathely - Az önök életében is volt már nehéz búcsú? Akkor tudják, hogy az ólomsúlyú pillanatok szereplőiként sokszor csak némán szemlélik, ahogy a szerettük tovatűnik, pedig a szívük üvölt, annyi mindent szeretnének mondani a másiknak.

Elek Szilveszter

A Memphis Belle nevű szombathelyi zenekar a napjainkban elkészült Cabinsize című albumának címadó szerzeményében a szív szavait foglalta dalba.

A Memhis Belle friss együttes, de a tagjait szinte az egész életükön átívelő kapcsolat fűzi a zenéhez. - Én nyolc-kilencéves koromban kezdtem el zongorázni a zenesuliban, aztán rájöttem, hogy a gitárral jobban lehet csajozni, úgyhogy váltottam. Azóta autodidakta módon gitározom – mondta lelkesen Aradszki Zsombor. - A többiek szerintem régebb óta foglalkoznak zenével, mint hogy én megszülettem – tette hozzá nevetve.

- Kivéve persze engem – vágott közbe gyorsan Ujvári Tímea, a zenekar énekese, egyetlen női tagja, aki a többiek elmondása szerint a legnyugodtabb mindnyájuk közül. - Én 15 éves korom óta foglalkozom az énekléssel. Ezalatt sok zenekarban voltam, énekeltem bluestól a tánczenén át rockzenét is. Amióta Szombathelyen élek, három formációban is vagyok itt, az egyik közülük a Memphis Belle – mesélte.

Keszei Tamás, a billentyűs is sok zenekarban játszott már. - Négyéves koromban kezdtem el zenét tanulni. Az első zenekaromat 14-15 éves koromban alapítottuk – mondta Tamás, akin pár pillanatig úrrá lett a nosztalgia. A zenész már a kilencvenes években is együtt játszott az együttes két további tagjával, Weinelt Gábor basszusgitárossal és Czetter Gábor dobossal.

(balról) Aradszki Zsombor, Ujvári Tímea, Keszei Tamás. Fotó: Németh Richárd

A Memphis Belle nevének eredete érdekes és meglepő. Ezt a nevet egy B-17-es bombázó viselte, amely nem akármilyen eredményt tudhat magáénak: a II. világháborúban ez a gép hajtotta végre a legtöbb sikeres bevetést a szövetségesek oldalán – röviden érdemes megjegyezni, hogy Szombathely felett nem járt.

A zenekar tagjait azonban nem a bombázó sikerei, hanem a gépről készült film vintázshangulata ihlette meg. - Mi angolszász gyökerekből építkező pop-rockzenét játszunk, amellyel olyan hangulatot szeretnénk közvetíteni, amit a filmben láttunk – tudtuk meg Tamástól.

- A zenénk különlegessége, hogy nagyon könnyen emészthető, tehát nem kell szigorúan leülni és minden mást félbehagyni a hallgatásához. Azonban mégsem egyszerű háttérzene, hiszen a szöveg és a zenei elemek tekintetében sokkal több van benne, mint például a mai átlagos, egyszerű popban. Összefoglalva: valahol félúton egyensúlyozunk a könnyed hallgathatóság és a kifinomult, sokoldalú zeneiség között – tette hozzá Zsombor.

- Ezt a hatást természetesen csak érzelmekkel teli, emberközeli dalokkal lehet elérni – folytatta Tamás. – Az egész Memphis Belle-projekt úgy kezdődött, hogy volt tíz, a saját életemből merített dalom. Ezek úgymond egyszerű dolgok voltak, amolyan „egy hangszeres" ötletek szöveggel együtt. Aztán, amikor már együtt zenélgettünk Zsomborral, megmutattam neki ezeket. Az anyag nagyon megmozgatta a fantáziáját, úgyhogy elkezdtünk dolgozni a projekten. A zenei hangszerelő Zsombor volt, az ő munkája kellett ahhoz, hogy a dalok igazán teljesek legyenek sok hangszerrel és vokállal. Ő vette fel a demókat is. Zsombor szenvedélyessége és szakértelme mentette meg az alkotásaimat a tábortűz melletti dudorászások során eltékozolt, jópofa dalötletek sorsától. Timi karakteres hangja nagyon illik ehhez a stílushoz, nem lehetett kérdéses, hogy ki lesz az énekesnőnk, teljes egészében az ő hangjára szabtuk a dalokat. Azért én is kivettem a részem a projektből, én voltam az ötletgazda – mondta Tamás szerényen.

- Fantasztikus érzés volt, amikor elkészültek az anyagok. Vettünk egy nagy levegőt, benyújtottuk azokat a kiadónknak, és nagyon megtetszett nekik. Olyannyira, hogy már a kezünkbe is foghatjuk a belőlük készült friss lemezünket, a Cabinsize-ot, amely igazán színesre sikeredett. A rajta lévő tíz dal az élet igazán erős, őszinte érzelmeiről szól. A címadó Cabinsize a búcsúzásról, de van, amelyik a szerelemről, az egyikben pedig Timi üzen a múltjának – egészítette ki az elhangzottakat a saját élményével Zsombor.

A zenekar a közeljövőben szeretne kicsit jobban nyitni a magyar közönség felé. – A Cabinsize címadó dalból Bőröndbe zárt világ címmel készítünk egy újragondolt, magyar nyelvű verziót, ami valószínűleg népszerűbb lesz a hazai közönség berkeiben. Ehhez egy videoklipet is akarunk forgatni. És szeretnénk további magyar nyelvű dalokat is készíteni. Hiszen hiába játszunk mi alapvetően angolszász zenét, de Magyarországon élünk – mondta elszántan Zsombor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!