2021.04.01. 11:30
Szorgos helybeliek tették szebbé a Szombathely-környéki falvakat
Tojásfák, fatönkből faragott nyulak és más húsvéti dekorációk színesítik a térség településeinek parkjait, köztereit – így teremtenek ünnepi hangulatot a járványhelyzetben is.
20210331 Nagy Róbert polgármester mutatja az önkormányazt előtti húsvéti díszeket, Sé, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe
Fotó: Cseh Gábor
Sében már a húsvétot megelőző hétvégén színesebbé tették ügyes kezek a falu központi helyeit. A település feliratánál, (a Sé betűknél), a Faluháznál, az önkormányzati hivatalnál és az alsó buszvárónál is díszítettek egyebek mellett fanyuszikkal, tojásfákkal. Nagy Róbertné, Sé közművelődési munkatársa és Horváthné Csomai Viktória képviselő – akik az ötletadók voltak – arra biztatnak, hogy a családok sétáik során tegyenek fel egy-egy saját készítésű húsvéti díszt a tojásfákra, amelyek így lesznek igazán szépek.
Vassurányban a templom előtti tér átalakult már a nagyhétre. A faluban nagyon tevékeny az idősklub – vezetőjüket, Faller Istvánt kérte Forrai Dániel polgármester, hogy a klubtagokkal együtt vállalkozzanak a falu húsvéti díszítésére. A helyiek által készített kézműves darabok – Varga István fafaragása, Horváth Gabriella munkája nyomán életnagyságú nyuszik és egy közös tojásfa is került a térre egyedi tervezésű tojásokkal. A buszmegállónál a húsvét történetét bemutató kiállítás kapott helyet – azt a közművelődési szakember, Kajcsos Anikó rendezte be.
A közös húsvétvárás ünnepi elemei Bucsuban is megjelennek. Gál Sándor polgármester kérdésünkre elmondta, a tűzoltó szerkocsinál, a polgármesteri hivatalnál és a parkokban több dekorációt, így fatönkökből készült nyuszibábukat helyeztek ki a képviselő-testület tagjai és segítőkész helybeliek. A körforgalomnál, a parkban lévő nyulakat pedig Farkasné Benczek Ilona készítette felajánlásból – tudtuk meg a település vezetőjétől. Nagypéntektől húsvéthétfőig a polgármesteri hivatalnál kihelyezett ládába várják a gyerekektől a képeket, locsolóverseket, rajzokat, amiért egy-egy csokit vehetnek el a kicsik a kihelyezett kosárkából.
Toronyban a művelődési ház előtti téren rózsaszínben pompázó tojásfa díszítésére buzdítanak, így lehet a járványhelyzetben is közös az ünnep.
Vaskeresztesen a helyi és német kisebbségi önkormányzat ugyancsak a tojásfa közös dekorálására invitál. Április 3-án, szombaton 10 és 11 óra között az élelmiszerbolt melletti zöldterületen kihelyezett fákra aggathatják fel gyerekek és felnőttek díszeiket. A kicsiknek itt is meglepetéssel készülnek.
Kiemelt képünkön: Ünnepi dekoráció Sében, az önkormányzat előtti területen. A fotón Nagy Róbert polgármester