Aladár megette az ovit, Valér édességet kíván - Dániel András és a gyerekek a BDK-ban

„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova... Ők tehát a kuflik, akik a könyv első meséjében letelepednek egy elhagyatott réten, egy se nem túl kemény, se nem túl puha, éppen megfelelő kupacban. Szeretnek például hempergőzni és futkorászni, csak úgy nézni a naplementét és heverészni – és a vadmarcipánt sem vetik meg! Dániel András bumfordian humoros és kedves meséit az ovisoknak ajánljuk, de a szüleik is jókat fognak kuncogni olvasás közben!” A pillanatnyilag tizenkilenc kötetet számláló Kufli-sorozat első (és 2021-ben például újra kiadott) meséjét, az Egy kupac kuflit ajánlja így a Pagony Kiadó. Bár a kuflikat ma már nem nagyon kell bemutatni, az utóbbi több mint tíz évben jelentős rajongótáboruk támadt, a történetekből készült film (Scherer Péter hangjával), megjelentek a kufliplüssök, és még az is előfordulhat, hogy a felnövekvő generációk ifjú, játékos és eredendően gyereklelkű  tudósai (lásd! Agymenők) ezentúl nem Star Wars-, hanem kufli-relikviákért adnák oda a lelküket is. 

A BDK-délutánon mindenesetre gyorsan kiderül, hogy a gyerekek – az alig-óvodástól a kiskamaszig –  mindent, de tényleg mindent tudnak a kuflikról: Valérról, Hildáról, Fityircről, Zödönről, Béla báról, Tituszról, Pofánkáról – és az elhagyatott réten fölbukkanó további emberien mesés lényekről.  Dániel András olyan magától értetődően találja meg a közönséggel a hangot (nem kell keresnie), tekinti partnernek a gyerekeket, hogy nézni is öröm. Lehet, hogy titokban ő maga is kufli, elvégre az óvodában zöldbab volt a jele. A sorozat egyik kötetének címe úgyis azt ajánlja, hogy „mindenki legyen kufli”. Nem ártana megfontolni. Itt nyoma sincs a felnőtt-találkozókon gyakran előforduló feszengésnek, a gyerekeket nem kell arra kapacitálni, hogy közbeszóljanak, kérdezzenek, reagáljanak. Akad, aki „lepasszolta” a gyereket erre az egy órára, mert hagyományos író-olvasó találkozóra számított. Lehetett volna, de nem: itt a gyerekközönség a főszereplő. Dániel András készült. Például különös lényeket mutat, akiknek még nincs nevük, ajánlatokat kér. A névadás mágiája működik, sőt: az is kiderül, hogy a gyerekek a kevés szavú kufli-történetek játékos, plasztikus nyelvi világában is otthonosak. 

Mindez persze nem lenne így a szülők, a felnőttek nélkül. A gyerek arra van utalva, amit a felnőttektől kap. Ők hozták el a könyvtárba, és ők viszik a Mese-
bolt Bábszínházba is – ahol legújabban Dániel András Megették az ovit című meséjéből készült előadás (a BDK-délután után kezdődik a főpróba). A szerző a Mesebolt kedvéért továbbírta azt a pici történetet, amely egy Pagony-antológiában már megjelent – és amelyben Aladár, az ovit lenyelő szelíd, éhes óriás adandó alkalommal „kiszedett a fogai közül egy bábparavánt”. 
A könyvtárban nem csak ez az „ősmese” hangzik el: Dániel András fölolvassa a Kuflik és a sütikupac munkacímű mesét is; még nem jelent meg sehol. Valér édességet kíván, mire marcipánná változik a fű, csokivá a föld. Szerencse, hogy a varázslat nem tart örökké, különben fölfalnák az egészet. Így a végén csak teli hassal örülnek – a kupacban keletkezett lyuknak is. Abból még bármi lehet.