Baba

2015.04.19. 14:19

A masszázs kijár a babáknak is

A babamasszázs fizikálisan kifejtett előnyei mellett a gyermek és szülő közötti kapcsolatot is erősíti. Magyarországon még gyerekcipőben jár a módszer, ezért most elmondjuk, hogy mit is kell tudni a babák masszírozásáról.

Unger Tamás

Kondor Józsefné Melitta szombathelyi alternatív mozgás- és masszázsterapeuta másfél éve végezte el a megfelelő tanfolyamot, amelynek köszönhetően már babákat is masszírozhat. Miközben felkészültünk a masszázsra, Melittától megtudtuk, hogy a babamasszázs évezredes múltú hagyománya Indiából származik.

– A masszázs egy olyan kommunikáció, amely szavak nélkül is képes szeretetet, nyugalmat, érzelmeket közvetíteni, és egyes társadalmakban a csecsemőgondozás hagyományának részét képezi. Az érintés egész életünk során rendkívüli fontossággal bír, végigkíséri emberi kapcsolatainkat. A babamasszázs sokkal többet jelent a kicsinek a fizikailag érezhető pozitív hatásoknál vagy a puszta testi örömnél. Segít megőrizni testi-lelki jólétét, egészségét. Az anyák önbizalmát, anyai érzéseit is erősíti ez a közösen eltöltött idő. Az apák pedig lehetőséget kapnak arra, hogy babájukat masszírozva közelebb kerüljenek gyermekük szívéhez, ezzel elmélyíthessék a köztük kialakuló kötődést – mondta el Kondor Józsefné Melitta.

A terapeuta hangsúlyozta, hogy a babamasszázs a fizikálisan kifejtett előnyein keresztül stimulálja a bőrt, a légzőkeringési rendszert, a nyirokkeringési rendszert, javítja a vérkeringést, az emésztést, segíti az immunrendszer működését, az érzékszervek és az izomrendszer fejlődését.

– A masszírozott babák a betegségekkel szemben ellenállóbbak, kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak, éber állapotban aktívabb a figyelmük és érdeklődőbbek is. Kevesebbet sírnak, könnyebben alszanak el, és alvásuk minősége is javul. A súlygyarapodásuk és fejlődésük is kiegyensúlyozottabb. Különösen ajánlott hasfájós gyermekeknek, azonban lázas, beteg, valamint folyamatosan síró gyermeket nem szabad masszírozni. Ha ellenkezik a baba, nincs kedve hozzá, akkor inkább hagyni kell – tudtuk meg Kondor Józsefné Melittától.

 

A terapeuta először a másfél éves Christopher lábát vette kezelésbe, a kisfiú véleménye pedig néhány perc elteltével egyértelmű volt: teljesen megnyugodott a finom mozdulatoknak köszönhetően. Még akkor sem ellenkezett, amikor a sokak számára érzékeny terület, a talp került sorra. Hangját csak időnként hallatta, de akkor is csak apukája jelenlétét hiányolta. Édesanyja ugyanis végig ott volt a masszázs ideje alatt: figyelt, hiszen a későbbiekben ő is szeretné bevezetni otthon a masszázs szokását.

Kondor Józsefné Melitta szerint az emberek nem tudnak ezekről az alternatív gyógymódokról,   ezért nagyon   alacsony az érdeklődés.

– Ha lenne annyi jelentkező, akkor a felnőtteknek is szívesen megtanítanám a fogásokat, hogy otthon ők is elvégezhessék gyermekükön a masszázs elemeket. Egy-egy alkalom után a szülők elmondása szerint nyugodtabban alszanak, kevesebbet sírnak a kicsik, és a hasfájós gyermekeknek is segít, mivel a masszázs elősegíti a bélmozgást. Kéthetes kortól már el lehet kezdeni a baba masszírozását, és a legjobb, ha mindig fürdetés utánra időzítjük. Egy masszázs körülbelül negyedóráig tart, ha nyugodtak a körülmények. Általában baba-olajjal vagy krémmel dolgozom, érdemes egyébként olyannal próbálkozni, amelyet egyébként is használunk. Így a baba bőrére nem lesz rossz hatással.

Kondor Józsefné Melitta hangsúlyozta, ez a masszázsforma eredetileg Indiából ered, Európában azonban már ötvözték a svédmasszázzsal, a terapeuta pedig az akupunktúrás pontokat is stimulálja. Mint megtudtuk, a babák fejük-arcuk érintését viselik a legkevésbé jól.

Bár anyukája elmondása alapján Christopher nagyon mozgékony kisfiú, nagyon jól tűrte a masszázst. Csaknem húsz percig tartott az egész művelet, a végére pedig teljesen  megnyugodott a kisfiú, és alvás közeli állapotba került.

A látottakból egyértelműen kiderült, hogy valóban hasznos gyakorlat a babamasszázs: a fizikális előnyöket leszámítva már csak a közösen eltöltött, intim pillanatok miatt is megéri.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!