2002.03.14. 15:37
A sikerek közösek
Körmend (ki) – Nem létezhet egy náció sem egészséges nemzettudat nélkül – hangoztatta tegnap este a Fidesz-MDF választási gyûlésen Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, a Demokrata Fórum elnöke.
A rendezvényen – amelyen részt vett Németh Zsolt egyéni, valamint Bebes István listás képviselõjelölt is – Dávid Ibolya hangsúlyozta: az elmúlt négy évben a vágyak és a lehetõségek közel kerültek egymáshoz. – Az is bizonyítja kijelentésemet, hogy az elmúlt tizenkét esztendõben még egy kormány sem állt olyan becsben a választások elõtt, mint az Orbán Viktor vezette kabinet, ugyanis a közvélemény-kutatási adatok arról tanúskodnak, hogy biztosan vezet a polgári koalíció – húzta alá az MDF elnöke, aki a négy év eredményeit tízmillió magyar polgár közös sikereinek tulajdonította.
Dávid Ibolya úgy fogalmazott, hogy a kormány értékrendjének példát mutatott Antall József kabinetje, „amely hitet adott egy megnyomorított nemzetnek”. Az igazságügy-miniszter késõbb gazdasági értékelésében kiemelte: a szegénység gerjesztésének legfontosabb forrása az infláció, amely a kilencvenes évek elején még elérte a harminc százalékot. 2001-ben, tizenegy év elteltével újra egyszámjegyû lett. A politikus kiemelte, hogy kétszázharmincezer munkahely létesítésével a munkanélküliség 7,9 százalékról 5,5 százalékra csökkent az elmúlt négy évben.
- Egészséges családok nélkül nem lehet nemzetet építeni – mondta Dávid Ibolya, majd hozzáfûzte: a polgári kormányzat politikájában kulcsszerepet kapott a családtámogatási rendszer kiépítése. Az MDF elnöke késõbb a kabinet oktatáspolitikáját értékelve kiemelte: a 19-20 éves fiataloknak 1990-ben csak tíz százaléka, 2002-ben viszont már negyven százaléka tanul felsõoktatási intézményben.
- Mindenkinek lehetõséget kell garantálni a tudás megszerzéséhez – hangoztatta Dávid Ibolya, majd hozzátette: a kormány által bevezetett Diákhitelt eddig több mint hetvenezer fiatal vette igénybe.
A rendezvényen dr. Aszódi Pál, az Országon Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke arról számolt be, hogy megalakult az egyesület körmendi szervezete.