2006.03.24. 15:38
Ismét vitát kavartak Mikola István szavai
Budapest (mti) – Mikola Istvánnak, a Fidesz kormányfõhelyettes-jelöltjének újabb kijelentései váltottak ki tegnap vitát.
Mikola István kedden Pécsett azt mondta: „s igenis, a mindenkori irányításnak (...) korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. A közösség (...) a közjó és az igazságosság szellemében. Mit jelent a másik oldal? Az egyén parttalan szabadságvágyának a kibontakozását kell segíteni, nem kell a közösség, önmegvalósító, mai szingli életforma, az az igazi. Nem közösségek kellenek, hanem szinglikbõl összeálló hordák, és akkor már indul is az Andrássy úton a menet, a fiúk, a lányok nyakába fülbevalók (...). Elgondoltam ezt a két képet. Döntenünk kell a két világ között”.
Gyurcsány Ferenc kormányfõ internetes naplójában értetlenségének adott hangot: „Orbán elnök úr helyettese elég erõsen fogalmazott. Bevallom, nem is értem, mit ért valaki azon, hogy a hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. Kikelni a fiúk ellen, akik fülbevalót hordanak (...), nem látom ennek értelmét” – írta.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke levélben kért választ Orbán Viktortól arra, egyetért-e Mikola István kijelentéseivel. Mint írta, Mikola István támadott minden, a szabadság iránt elkötelezett polgárt.
Pusztai Erzsébet, az MDF szakpolitikusa közleményben fejtette ki: senkit nem lehet megbélyegezni azért, mert egyedülálló. Felszólította a Fideszt, hogy tájékoztassa a választókat arról, hogyan és miben szándékozik korlátozni az egyéni szabadságjogokat.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivõje reagálásában azt írta: „Mikola István személye a garancia arra, hogy nem lesz fizetõs az egészségügy és nem adják el a kórházakat. Mikola Istvánt az egészségügyi privatizációban és a gyógyítás fizetõssé tételében érdekelt politikai erõk próbálják lejáratni”.