Belföld

2010.02.16. 09:01

Védelmi pénzt szedett kollégiumi társaitól egy zsaroló diák

Védelmi pénzt szedett egy zsaroló diák kollégiumi társaitól Baktalórántházán, a 17 éves tanulót a rendőrség őrizetbe vette.

MTI

A baktalórántházi középiskola igazgatójának feljelentése alapján indult nyomozást követően kiderült, hogy a gyanúsított 28 kollégistát zsarolta meg - mondta Fülöp Gergely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A százados tájékoztatása szerint a 17 éves fiú január végén került az iskolába, s az elsős diákoktól szedett pénzt, amiért cserébe védelmet ígért nekik. Azzal fenyegetőzött, ha nem fizetnek, megverik őket. A tarifa havonta 1.000 forint volt, de fél évre - ahogy a zsaroló fogalmazott - "kedvezményesen" 2.000 forintért megválthatták a nyugalmat.

A szóvivő hozzátette: a gyanúsított nyilvántartást vezetett, amely szerint két hét alatt 28 diákot zsarolt meg.

Az ügyben indult nyomozás során a sértettek túlnyomó részét már meghallgatták, s a rendőrség kezdeményezi a bíróságnál a zsarolás bűntettével gyanúsított fiatalkorú előzetes letartóztatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik