Belföld

2011.06.21. 13:12

Térinformatika határok nélkül

A gyors és pontos információhoz jutást segíti elő az a határ menti térinformatikai rendszer, amely Vas megye és Burgenland tartomány együttműködésével jött létre.

Vas Népe

Eddig Vas megye és Burgenland is  külön-külön működtetett egy térinformatikai rendszert. Az eltérő technikai körülmények miatt  az ezekben szereplő adattartalom összevetése nagyon nehézkes volt. Ezen a helyzeten kívánt változtatni a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, valamint a Burgenlandi Tartományi Hivatal Partnerség a határ mentén közös térinformatikai szolgáltatások című projektje. Az új szolgáltatásról Kovács Ferenc, a megyei  közgyűlés elnöke, valamint  Oláh János, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vezető informatikusa  tájékoztatta az újságírókat.

A korábbi rendszerekben a különféle térképek megjelenítés az adott ország határain belül történhetett, s az adatok is csak a megyére, illetve a tartományra  vonatkoztak. A fejlesztés eredményeként  a rendszerek  a saját információszolgáltatáson túl képes lesznek a homogén, egységes, összevont  területi adatszolgáltatásra. 

Ennek eredményeként könnyen elérhetővé válnak a Vas megyei és burgenlandi statisztikák, kereshetővé válnak különféle címek, kulturális, vagy egyéb  szempontból fontos helyek, valamint a helyrajzi számok is. 

A rendszert  nem  csak  önkormányzatok, hanem cégek, s magánszemélyek is használhatják. A projekt részeként  Vas megyében  megtörtént  több új térképes adatbázis  beszerzésére. 

Ezek segítenek a rendszer  jobb működésében és szélesebb szolgáltatási kör kialakításában. A rendszer működtetéséhez megtörtént a nagy teljesítményű hardverek beszerzése, amelyek  megfelelő működéséhez rendelkezésre  áll a nagysebességű internet hozzáférés is.

A Vas megyei kistérségek munkatársai, a nyugat-dunántúli megyék köztisztviselői, a nonprofit szervezetek munkatársai oktatás keretében ismerkedhettek meg  a térinformatikai rendszerrel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!