Belföld

2011.07.07. 15:19

EU-elnökség: Matolcsy szerint nagy siker lesz az egykulcsos szja

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az egykulcsos adórendszer nagyon sikeres lesz, és azzal minden munkavállaló jól jár majd.

MTI

A nemzetgazdasági miniszter a Nézőpont Intézet és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közös, az EU elnökség kulisszatitkai című rendezvényen Budapesten csütörtökön azt mondta: a 16 százalékos kulccsal az adózók 30-40 százaléka már az első félévben jól járt. Úgy vélte: nagyon sikeres lesz, bár még nem mindenki érzi, mivel bevezetése három évig tart. Úgy vélte: az adóreform is elengedhetetlen ahhoz, hogy az egy éve még csőd szélén lévő ország 5-10 év alatt Európa egyik legeredményesebben fejlődő gazdasága legyen.     "Van okunk arra hogy bízzunk az egykulcsos szja sikerében" - mondta és példaként említette, hogy minden ország jól járt, amely a bevezetése mellett döntött. Hozzátette: a következő években Közép-Európa lehet az Európai Unió új motorja.
   
Úgy vélte: lesz olyan erős eurózóna, amelyhez akkor érdemes lesz csatlakozni. Hangsúlyozta, bővíteni csak olyan gazdasággal rendelkező országokkal érdemes, amelyek elég erős támaszaivá válnak az eurózónának.
   
A miniszter szerint Görögországot nem lett volna szabad felvenni az eurózónába, a mostani helyzet kezelésére ugyanis már nehéz jó receptet találni. "Hibás politikai döntés született Görögország felvételekor" - mondta. Hozzátette: a görögök folyamatosan csaltak, és ettől meg kellett volna óvni Európát, ahogy attól is,  ahogy - szavai szerint - a magyar kormányok csaltak 2002-2010 között.
   
Emlékeztetett arra, hogy már az uniós magyar elnökség legelején, amikor a "görög salátát" felszolgálták Magyarország jelezte, hogy a második Orbán-kormány megalakulása óta nem a megszokott, hanem egy új gazdaságpolitikával kezeli a görögökéhez hasonló helyzetet. Magyarország ráadásul kétszeresen is a túlzott deficiteljárás alatt állt és nem volt az eurózóna tagja, ennyivel hátrébb is állt mint Görögország.
   
Hangsúlyozta, hogy a válságból kijönni több úton lehet, de nem bemenni csak egy lehetőség van. A magyar gazdaságpolitika szerint a kifelé vezető utat a munka, az ipar, az innováció és a növekvő bevételek jelentik, nem a megszorítás. Elkerülni a válságot azonban véleménye szerint csak fiskális fegyelemmel az államadósság csökkentése mellett lehet. Úgy vélte: a magyar tapasztalatokat egy sor más válságban lévő ország használhatja, amelynek az IMF  vagy az ecofin más utat ajánl.
   
Az IMF-ről azt mondta: a Nemzetközi Valutaalappal Magyarországnak elvi stratégiai szövetsége van. "Tagok vagyunk, részvényesek, de nincs szükségünk az IMF segítségre, nem kuncsorgunk pénzért". Az is meggyőződése volt a miniszternek, hogy a hitelminősítőknek előbb-utóbb "leesik a tantusz", észreveszik, hogy ez egy másik ország, mérhető eredményekkel és ezt át is vezetik értékeléseiken.
       
Az uniós elnökségről szólva méltatta a magyar stáb felkészültségét és azt mondta: megtanulta, hogy jó csapattal,   jó miniszterelnökkel, jó államtitkárokkal jó szakemberekkel hihetetlen dolgokat lehet elérni. Ez a félév arra is jó volt, hogy bebizonyítsa: egyenrangúak vagyunk - jegyezte meg.
   
A kínai lehetőségekről azt mondta: Kína a térséget tekinti hídfőállásnak, termelési központnak. Arról kell meggyőzni a kínai vállalkozásokat, hogy a térségen belül Magyarország mellett döntsenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!