Belföld

2011.07.16. 13:03

MSZP: a pedagógusok, a szülők és a gyerekek is vesztesei lehetnek az egyházi törvénynek

Az MSZP szerint az új egyházi törvénynek vesztesei a 14-es listáról kiszorult egyházak, de vesztesek az önkormányzatoktól egyházi kezelésbe került intézmények dolgozói, valamint a világnézetileg semleges oktatásra igényt tartó szülők és gyerekek is.

MTI

Lendvai Ildikó, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a kormánytöbbség végül 14 egyházat ismert el a törvény keretében. A listáról kiszorult számos nagy múltú keresztény kisegyház, például a szociális és oktatási intézményeket fenntartó metodisták, az adventisták, a nazarénusok és mások is. Lemaradtak a nagy világvallások eddig működő hazai egyházai: a buddhista és iszlám közösségek, a krisnások - teszi szóvá a szocialista politikus, hozzátéve, hogy róluk a politikusok döntik majd el: valóban vallások, valóban egyházak-e.
   
Lendvai Ildikó emlékeztet arra, hogy az egyházak kérelmeit előbb a miniszter vizsgálja meg, sőt hitelveiket is, majd a nemzetbiztonsági szervek alkotnak róluk véleményt, amelynek indokait meg sem lehet ismerni, így cáfolni sem. Ha a kormányzat mindkét szereplője kegyesen zöld utat enged, akkor a parlament kétharmados többsége dönt sorsukról - mutat rá Lendvai Ildikó, aki a törvény vitája során megnyilvánult tájékozatlanság és antiszemitizmus után aggasztó jelenetekre számít, ha folyamatosan érkeznek be a most visszaminősített, "vesztes" egyházak kérelmei.
   
Lendvai Ildikó szerint a törvény vesztesei azok a pedagógusok, sőt a takarítónők és portások is, akiknek az iskoláját az önkormányzat most adja át az egyháznak. Máris több mint nyolcvanról tudunk, közülük húsz a település egyetlen iskolája. Az új törvény szerint az egyházi intézményekben - függetlenül attól, hogy tegnap még önkormányzatiak voltak - a felvételnél, alkalmazásnál és elbocsátásánál szempont lehet a vallási identitás. Minden egyéb indok nélkül, egy perc alatt ki lehet rúgni azokat, akik nem az adott vallás követői, vagy nem elég lelkes vallásgyakorlók - figyelmeztet a politikus.
   
De vesztesek a szülők és gyerekek is, hiszen előfordulhat, hogy a település egyetlen iskolájába ugyanilyen alapon megtagadják a felvételüket. Ráadásul többé az állami, önkormányzati iskolában sem lehetnek biztosak a világnézetileg semleges oktatás felől. Az új törvény az állami iskolában a szülők igénye esetén megszervezett hitoktatás megnevezése mellől elhagyta a "fakultatív" és "nem kötelező" jelzőt. Így ezentúl nincs akadálya annak, hogy az iskolában a hitoktatást az egyszerűség kedvéért az órarendbe illesztve kötelezővé tegyék a nem hívő vagy más vallású gyerekek számára is - olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!