Belföld

2012.02.28. 16:16

Vádemelés ''rabszolgatartásért''

Vádat emelt az Orosházi Városi Ügyészség egy gádorosi család ellen, amely rabszolgaként dolgoztatott kiszolgáltatott embereket. A gyulai nyomozóügyészség egy gyulai és egy orosházi ügyvéd ellen emelt vádat ugyanebben az ügyben - közölte a Békés Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel kedden.

MTI

Futó Sándor elmondta: a gádorosi család kilenc tagja ellen személyi szabadság megsértésének, valamint zsarolás, csalás és lopás bűntette miatt emeltek vádat. Az ügyben közreműködő ügyvédek ellen a vád haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények elkövetése.

A vádirat szerint a gádorosi család tagjai öt befolyásolható, elesett embert csaltak magukhoz jó ellátás és fizetés ígéretével. A embereket később rossz körülmények között tartották, megtiltották nekik a ház elhagyását. A sértettek fizetség nélkül dolgoztak, és elvették tőlük szociális juttatásaikat, nyugdíjukat és segélyeiket is – mondta a szóvivő.

A gádorosi családot egy gyulai és egy orosházi ügyvéd segítette a felelősségre vonás elkerülésében. Mindketten a meghatalmazásban szereplő ügyfelek érdekeivel ellentétesen jártak el, tevékenységükért a gádorosi vádlottaktól kapták a pénzt – tette hozzá a szóvivő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!