Borosta

2013.12.18. 13:10

Dér Heni szólóban folytatja

Kilenc év után vált ki a Sugarloaf együttesből Dér Henrietta, aki boldog, hogy az igazi énjét adhatja a színpadon. Legújabb dalában még a szakításról énekel, ám közben a jövőbe tekint.

Szabó Péter Dániel

– Kilenc együtt töltött év után idén szeptemberben lépett ki Sugarloaf zenekarból. Mennyivel nehezebb és másabb egyedül boldogulni a zenei pályán?

– Már négy évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy szólóban is megnyilvánuljak, csak vártam a megfelelő pillanatot és lehetőséget erre. Tudtak róla a fiúk is, nem helyeselték, de elfogadták. Tavasszal, az első dal megjelenésekor is próbáltam úgy kezelni a dolgokat, hogy a zenekart ne érje semmiféle hátrány. Időközben azonban annyira felpörgött az életem, annyi felkérést kaptam, hogy a nyár végén döntenem kellett a jövőt illetően. Kezdtem azt érezni, hogy hiteltelen vagyok egyik, illetve a másik színpadon. Így a szólókarrier mellett döntöttem, mert azt gondolom, ha van rá lehetőség, az ember élje meg az álmait. Hivatalosan szeptembertől váltak el az útjaink a Sugarloaf zenekarral. 

– Hogyan fogadták a döntést a rajongói? Nem tartott attól, hogy sokan neheztelni fognak önre a szakítás miatt?

– Biztosan sokan nem értették, s voltak olyanok, akik elpártoltak mellőlem, de ez sajnos együtt jár minden szakítással. Örülök azonban annak, hogy sok új rajongót szereztem, akik észrevették, hogy végre az igazi énemet adhatom, ami sokkal jobban áll nekem. A közösségi oldalakon is folyamatos kapcsolatban vagyok a követőimmel, rendszeresen posztolok tartalmakat, hogy lássák, merre járok, mivel foglalkozom éppen. Ez ugyan sok időt elvesz az életemből, ám el kell fogadni, hogy 2013-ban már így működik a világ. Sokkal közvetlenebb, személyesebb ugyanakkor a viszony előadók és rajongók között.



A tehetségkutatók adnak egyfajta ismertséget, ám utána az egyediségen, a kitartáson, a tehetségen és az anyagi háttéren múlik, hogy ki tud fennmaradni és sikereket elérni – vallja Dér Heni



– Második, Ég veled című klipjében a szakításról énekel, nem is akármilyen környezetben. Kinek szól a dal?

– Októberben jött ki a dal, amelyet azóta rendszeresen játszanak a rádiók és a videómegosztó portálokon is sokan megnézték a hozzá készült videót. Külön öröm, hogy az Eurovíziós dalfesztivál legjobb 30 magyar dala közé is bekerült, így még több emberhez juthat el az üzenete. Ami legfőképp az, hogy a szakítást nem feltétlenül kell negatívan megélni, a váltás jelenthet új kezdetet, új lehetőségeket is. Először a dalszerzők is furcsán néztek, amikor a nagyon vidám, dallamos zenei alaphoz a szakításról szóló szöveget javasoltam, végül azonban támogatták az ötletemet, s ők is nagyon elégedettek a végeredménnyel. Később kezdtem el gondolkodni rajta, hogy tudat alatt a Sugarloaf zenekarnak is szól ez a dal, így búcsúztatom el az együtt töltött, egyébként gyönyörű éveket.

– Ugyan a lemezkiadás válságban van, mégis adódik a kérdés: mikor hallgathatunk meg egy önálló dalcsokrot Dér Henitől?

– Tény, hogy a klasszikus értelemben vett lemezkiadás gyakorlatilag megszűnt, ám ettől függetlenül szeretném, ha jövőre megjelenhetne egy CD a dalaimmal. Ez a presztízs miatt is fontos számomra, s minden bizonnyal lennének azért olyan rajongók, akik örömmel hallgatnák a nagylemezt. Gőzerővel dolgozunk is rajta szerzőtársaimmal, bízom benne, hogy 2014 májusában megjelenik. Ennek kapcsán egy zenekart is szervezek, hiszen élőben is szeretném bemutatni a dalokat. Úgy tervezem, hogy vagány zenészlányokból áll majd a csapat, akik egyedi színfoltot adhatnak a koncerteknek. 

– Már 2003-ban, a Megasztár első szériájában tűnt fel, s tíz év után elmondható, hogy élni tudott az ölébe hullott ismertséggel. Mennyivel van nehezebb dolga manapság a zenei tehetségkutató műsorok résztvevőinek, győzteseinek?

– Már az első Megasztár idején is azt kaptuk versenyzőtársaimmal a zenei szakma nagy öregjeitől, hogy nem kellett megküzdenünk semmiért, szinte tálcán kínálták nekünk az ismertséget. Akkor is azt mondtam, s ma is, hogy a világ és a zenei piac teljesen megváltozott, ezért nem lehet összehasonlítani a hetvenes-nyolcvanas éveket a mostaniakkal. Nem volt nekünk sem egyszerű megmaradni a pályán, hiszen épp az említett zenei műsorok évente ontották, ontják magukból az előadókat, s ehhez igen kicsi a honi zenei piac. Ami a mai tehetségkutatókat illeti, talán még nehezebb a résztvevők helyzete. Éneket is tanítok, s több tanítványom is nagy reményekkel ment el a műsorok válogatóira. Azt javasoltam nekik, hogy éljék meg az álmaikat, ám túl sokat ne várjanak a produkcióktól, mert akkor csalódni fognak. Egyfajta ismertséget adnak ugyan, ám utána mégis a tehetségen, az egyediségen, a kitartáson, az anyagi háttéren múlik, hogy ki tud fennmaradni, s hosszú távon sikereket elérni. Végre az igazi énjét adhatja, ami a rajongók sokasága szerint is jobban áll neki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!