Az önbecsülés mindig a teljes valónkra vonatkozik

Kívánjuk magunknak is boldog új évet, legyünk önmagunk számára is annyira fontosak, hogy a legjobbakat akarjuk, és magunkért is a legtöbbet tegyük meg, amit csak tehetünk. A világot megeszi az önzés – mondják –, ugyanakkor az is igaz, hogy a túl sokirányú, stresszel terhelt alkalmazkodásban leesik az önbecsülésünk.

Pedig egészséges önbecsülés nélkül nem lehet jól teljesíteni, magunkból a legtöbbet, legjobbat, legeredményesebbet kihozni. Pál Feri azt mondja (tréfál): „Ha jó társaságban akarok lenni, egyedül szoktam maradni." „Jóban vagyok magammal." „Jólesik magammal lenni." „Biztonságban vagyok magamban." Ha ezeket át tudjuk érezni, akkor át tudunk lendülni a gondokon, nem kerülünk negatív érzelmi spirálba, ahol leértékeljük magunkat. „Attól, hogy elszúrtam valamit, még értékes vagyok." Az öngondozásnak, az önismeretnek az is része, hogy árnyékom is van, rossz is vagyok, negatívumaim is vannak. Van úgy, hogy nem sikerül valami. De nem ítélem magam arra, hogy állandóan védekeznem kell ezek miatt, mert az akadálya a fejlődésnek.

Az önbecsülésnek van külső forrása – bezsebeli az elismeréseket, learatja a sikert –, rászorul arra, hogy ismerjék el, dicsérjék, ők a „kényszerteljesítők". És van belső forrása is: akik képesek külső elismerések nélkül is a helyén kezelni a dolgokat, ők az „életélevzők" – fütyülnek arra, hogy nem minden tökéletes, mindenben megtalálják a pozitív tartalmakat, a lehetőségeket a maguk javára tudják formálni, jól megélni. Ha van külső és belső forrás is, kialakul az életnek egy pozitív köre. Ha nincs se külső, se belső forrás, amiből tudnánk táplálkozni, negatív körben járunk körbe.

A pozitív önbecsüléshez rá kell találnunk értékes és hiteles önmagunkra, és rá kell találnunk sebzett részeink megbecsülésére is. Mert az önbecsülés a teljes valónkra vonatkozik, nem csak a mások által elismertre.