Bulvár

2016.07.24. 18:38

Trendelő: Szörnyeket kergetünk

Most már sokan kezdik unni a Pokémon Go-mániát, persze még többen akadnak, akik csak most igyekeznek belelendülni, és balesetveszélyesen grasszálni a vasi fürdővárosok frekventált pontjai között, vagy autó-, busz-, vonatablakon kihajolva virtuális labdákkal dobálni a szintén virtuálisan repkedő kis kreatúrákat.

Mehlhoffer Tamás

Az alulfejlett szörnyek kergetése persze gazdasági trendet is jelez. A brókerek most vitatkoznak róla, hogy a gyártó Nintendo részvényeinek szökőkútszerű értéknövekedése meddig tart, és hogy a játék egyáltalában megmenti-e a régi dicsőségét eddig az éji homályban tartó játékkészítő céget.

Én úgy gondolom, hogy meg, és ezt különös módon nem éppen a mobiljáték-célcsoportnak számító tizenéves tömegnek köszönheti majd, hanem apunak és anyunak. A geek-világban ugyanis jól láthatóan rajzolódik ki a számítógépes játékok hajnala iránti nosztalgia. A legutóbbi budapesti gamer (így hívják ezt a szubkultúrát) találkozó egyik slágere épp az őskori Commodore 64-esek, Nintendók, Atarik asztala volt. Emlékszünk, Pokémon is volt már sláger Magyarországon, jó 25 évvel ezelőtt a tévében, tehát ez is retró. A mai tinik újra felfedezik a nyolcbites kultúrát, filmek készülnek, új játékrészek a régi hősökhöz, virágzik az anime és a Csillagok háborúja. És azon se csodálkozzunk, hogy apa és fia kézen fogva kergetik a szörnyecskéket.

Címkék#Pokémon Go

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!