Celldömölk

2015.10.13. 18:39

Állandó terem áll majd a hatszoros magyar bajnok asztalitenisz csapat és a szakosztály rendelkezésére

Celldömölk - A focisták is jól járnak az új csarnokkal: korszerű öltözőik és szertáruk lesz majd, és a játékvezetőket is megfelelő körülmények között tudja fogadni a celli csapat.

Gyuricza Imre

A fejlesztésről Fehér László polgármester és dr. Nátrán Roland, az asztalitenisz szövetség elnöke tartottak kedden délután sajtótájékoztatót a CVSE klubházában.

Fehér László polgármester – aki egyben az országos szövetség elnökhelyettese is – kezdte a tájékoztatót, és bemutatta az új multifunkciós csarnok látványterveit és a beruházás remélt következő állomásait; a lelátó újbóli fedetté történő átépítését, valamint a klubépület földszintjén felújításra szoruló öltözőhelyiségek átépítésének szükségességét is hangsúlyozta. Az új csarnok földszinti részén lesznek a focisták új öltőzői, a szertár, az emeleten pedig az asztaliteniszezők öltözői. A tervezett beruházás mintegy 150 millió forintból valósul meg.

Dr. Nátrán Roland elmondta, hogy fontosnak tartja a turisztikai látványosságok mellett a sport – ezen belül az asztalitenisz – szerepét a város hírnevének erősítésében. Ma Celldömölköt leginkább kiváló asztaliteniszezői révén ismerik az országban.

Azzal folytatta, hogy a szövetség elnöksége – elismerve a város kiemelkedően eredményes szakosztályának tevékenységét – idén 50 millió forintot szavazott meg a tervezett beruházásra, és szándékában áll azt a következő években is támogatni.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a szövetség idén ősztől – az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve – programot indít az iskolák számára, asztalitenisz felszerelések biztosítása céljából. Országosan mintegy 140-150 iskola kerülhet a támogatottak közé. A járás területén Boba általános iskolásai és a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola részesül a támogatásból. A program része, hogy 30 órás képzésen a testnevelő tanárokat is megtanítják a mai asztalitenisz alapjaira.

Dummel Ottó műszaki irodavezető ismertette a beruházás következő lépéseit. A mai, már alig használt hajdani kézilabdapálya helyén épül meg az új csarnok. A beruházást kétharmad részben a Magyar Asztalitenisz Szövetség finanszírozza, az MLSZ pedig vállalta – az új épületbe kerülő három öltöző, vizesblokk és szertár megépítése érdekében – a költségek egyharmadát. Így mindenképpen olcsóbb a beruházás, és a két sportág érdekeit együttesen szolgálja majd az új létesítmény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!