Civil

2016.08.05. 17:34

Kenyeret is dagasztottak a csehimindszenti táborozók

Csehimindszent - Az elmúlt évekhez hasonlóan, a csehimindszenti Mindszenty József Általános Iskola ezen a nyáron is tartalmas, élményekben gazdag nyári szünidőt kínált tanulói számára.

Civil Tudósítónktól

Júniusban, az évzárót követően, egy szusszanás után, a magyar szakkör folytatásaként elkezdődött a méltán népszerű olvasótábor. A program üzenete, hogy a kötelező olvasmányokon túl, új, érdekes, ösztönző könyveket is kezükbe vegyenek, olvassanak a gyerekek. Az iskola által szervezett tehetségtáborhoz június végén az oszkói Hegypásztor Kör adta a helyszínt. A Hegyhát szépsége, a kirándulások, a kézműves foglalkozások, a lovas kocsikázás örök élményt adott a diákoknak.

Fotó: Gaálné Pápai Viktória

A napközis tábor ötven diák részvételével július végén zajlott.

A hétfői nap legfontosabb programja az ismerkedés, az elfogadás, a csapatépítés volt.

Kedden a fiatalok kézműves programokon vehettek részt. Kipróbálhatták a logóval ellátott póló tervezését, a bogyós technikát, a gyöngyfűzést, és tervezhettek az iskola bástyájára projektorral kivetített képeket. A Tündérkertbe kerülő padot ők maguk szögelhették, csiszolhatták és festhették. Nagy élmény volt számukra, hogy hozzájárulhattak Csehimindszent egyik szegletének szebbé tételéhez.

A szerdai nap Csehimindszent nevezetességeinek, hagyományainak megismerése jegyében telt. A diákok ellátogattak a Mindszenty-emlékházhoz, útközben tanulmányozták a község és a környező falvak térképét, azután megkezdődtek a várva várt falusi, népi játékok, mint a bigézés, a karikázás, a gólyaláb és a méta.

Még ez sem volt elég, kenyeret dagasztottak, kemencében megsütötték, s nemcsak ők laktak jól, de családjuknak is hoztak kóstolót.

Csütörtökön a Szajki-tavakhoz indultak a diákok kerékpárral, gyalogosan. Szajkon egy hatalmas lángosból erőt merítve vérmes számháborúra indultak. A leendő elsősök homlokán nem számok, hanem gyümölcs, kis levél, akár óvodai jelek díszelegtek.

A sűrű program közepette ellátogattak a tapolcai tavasbarlangba és a szigligeti várba. A strandolás nem csupán a pancsolásról szólt, úszásjavítás és -oktatás is szerepelt a tervek között.

Egy badacsonyi sétahajózás méltó befejezése volt az egy hétig tartó tábornak.

Gaálné Pápai Viktória

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!