Civil

2016.10.07. 11:24

A csallóközi tündérek lába nyomán - Bolyaisok felvidéki élményei

Szombathely - „A Csallóköz tája a régi időkben olyan csodaszép volt, hogy Aranykertnek nevezték. A Duna megszámlálhatatlan szigeteit tündérek lakták, kiknek királynéjuk, Tündér Ilona, hófehér hattyú képében úszkált a Dunán, hogy megtalálja szíve párját, Árgyílust, a csodaszép királyfit.

Civil Tudósítónktól

Hogy mikor hagyták el a tündérek a Csallóközt, nem tudja senki, de emlékük él a magyar nép meséiben;, az egykor itt élt tündérek aranyszőke hajszálaiban, abban a tömérdek árvalányhajban, s a Dunából kimosott aranyszemcsékben, melyek valaha a tündérek ruháiból hullottak a vizekbe...".

Ezen a legendákkal átszőtt tájon kezdte meg szeptember végén háromnapos felvidéki kirándulását a Bolyai gimnázium 35 diákja, hat pedagógusa és testvériskolájának, az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskolának különítménye. Már az első megálló, Éberhard is felkeltette a történelem iránt fogékony diákok érdeklődését, hiszen gróf Apponyi Albert nyughelyén a trianoni békeszerződésről hangzott el megemlékezés. Csallóközcsütörtök és Somorja Árpád-kori templomai pedig a külső és belső restaurálás folyamatát tették láthatóvá.

Fotó: Kukor Ferenc

Somorján a Fórum Kisebbségkutató Intézetben egy rövid előadást hallgattak meg a diákok, melyből kitűnt, hogy az intézet gyűjteménye a felvidéki magyarság számára olyan jelentőségű, mint az anyaországiaknak az Országos Széchenyi Könyvtár. Ekkor a sok tudás már alig fért a diákok fejébe, következett két szépséges-csöndes óra: csónakázás a vadregényes Kis-Dunán.Másfajta élményt kínált másnap délelőtt a hegyes-völgyes Gömörvidéken a betléri Andrássy-kastély. Elgondolkodtató volt férfias, az arisztokrata família gazdagságával nem hivalkodó berendezése, melyet a második világháború harcai és uralomváltásai között egyedülálló módon sikerült teljes épségben megőrizni.

„Rozsnyó völgyben fekszik magas meredek hegyek között, mint az alamizsna-krajcár a koldus kalapjában” –írta Petőfi 1845-ben, amikor bejárta a Felvidéket. Ő is látta a reneszánsz őrtornyot, a püspöki székesegyházat, a katolikus, a református és az evangélikus templomokat, az egykori Fekete sas szállót, de a szombathelyi kirándulók még többet: a környék jótevőjének, árvák, özvegyek vigasztalójának, Andrássy Franciskának hófehér szobrát, s Kossuth Lajosét, aki előtt koszorúval és dallal emlékeztek.

A szomszédos Krasznahorkán már a trombita is előkerült, s a várhoz fűződő mondák előadása után felhangzott a Krasznahorka büszke vára kezdetű ének.Harmadnap a Nyitra fölé magasodó Zobor hegyet hódították meg, ahol András és Benedek remeték barlanglakásait, s az éppen 120 éve emelt millenniumi emlékmű, az Árpád-oszlop maradványait tekintették meg, végül az alsóbodoki Paulisz-birtokon egy kápolnát, mely Esterházy János felvidéki mártír politikus emlékére épül.

 

 

Kukor Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!