Civil

2017.03.15. 22:56

Bazi nagy francia lagzik Felsőcsatáron

Felsőcsatár - A pinkovaci (Güttenbach) színtársulat vendégszerepelt nagy sikerrel vasárnap délután a felsőcsatári kultúrházban a Claude úr és a lányai című komédiával. A csaknem háromórás darabot horvát nyelven adták elő.

Civil Tudósítónktól

Könnyű vasárnap délutáni szórakozást ígért és adott a horvát nyelvű színházi előadás, amit ötvennél többen tekintettek meg a felsőcsatári kultúrházban. A kilencszáz lakosú osztrák község színjátszói nagy átéléssel, komoly előadói teljesítményt produkálva mutatták be a Bazi nagy francia lagzik címen 2014-ben filmre is vitt komikus történetet.

Fotó: Csatári László

Claude úr és felesége, Marie katolikus szellemben nevelték fel négy lányukat, Isabelle-t, Odile-t, Ségolene-t és Laure-t. A három idősebb már megházasodott, mindegyikük más-más vallású és etnikumú – szefárd zsidó, muszlim arab, illetve kínai – férjet választott. A szülők mindent megtesznek azért, hogy azt láttassák, elfogadják a vejeiket, de nehezükre esik tagadni az előítéleteiket: a családi összejövetelek így számos kellemetlenséget tartogatnak a számukra.

Fotó: Csatári László

A házaspár utolsó reménye a legfiatalabb lányukban van, és azt remélik, hogy Laure egy napon majd egy katolikus férfit visz haza bemutatni a családnak. Elkeseredésükben a család régi barátjának agglegény fiával is megpróbálják összeboronálni a lányukat. Nem tudják, hogy Laure-nak már van egy választottja, akihez hozzá is szeretne menni. Amikor Laure bejelenti nekik, hogy választottja katolikus és Charles-nak hívják, a szülők fellélegeznek, és még azt is elnézik neki, hogy a férfi színészként dolgozik. Az első találkozáskor azonban döbbenten veszik tudomásul, hogy a férfi színes bőrű afrikai bevándorló.

Fotó: Csatári László

Ez az alaptörténete a csaknem háromórás komédiának, amit mindvégig élvezettel figyelt a horvát nyelvet is értő felsőcsatári közönség. A végén pedig nem maradt el a színtársulat csaknem húsz tagjának kijáró nyílt színi taps sem.

A pinkovaciak a felsőcsatári horvát nemzetiségi önkormányzat meghívására érkeztek a községbe, ahol a meghívók jóvoltából házias vendéglátásban is részesültek, erősítve a két település horvátsága közötti barátságot.

Csatári László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!