Civil

2017.03.02. 12:46

Kamerarendszer és felújítások Sajtoskálon

Sajtoskál– A település ebben az évben 105 millió forintból gazdálkodhat. A bevétel helyi adókból, állami támogatásból, egyéb bevételből, valamint pénzmaradványból áll össze.

Civil Tudósítónktól

2017-ben tervek között szerepel a falu kamerarendszerének kialakítása: a település több pontján 14 kamerát helyeznek el. A beruházás hamarosan elkészül, költsége 5,1 millió forint.

További fejlesztés a ravatalozó felújítása, fedett előtér és vizesblokk kialakítása, a temető járdáinak és térburkolatának elkészítése. A korszerűsítés csaknem 9 millió forintba kerül.

A katolikus egyházzal közösen beadtak egy energetikai pályázatot, melyben az önkormányzati hivatal fűtéskorszerűsítése, parkosítás,  a külső homlokzat vakolása és az épület akadálymentesítése valósulna meg 27,5 millió forint összegben. A pályázat még elbírálás alatt áll.

2017-ben ismét megrendezik a falu egyik nagyszabású rendezvényét, a falunappal egybekötött sajtfesztivált és -vásárt, melyre a falu lakói szeretettel várják a látogatókat.

 

 

 

Berényi Boglárka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!