Civil

2017.07.06. 10:47

Miért nincs egész nyáron? - Napközis Tábor Püspökmolnáriban

Püspökmolnári – A Prinz Gyula Általános Iskola harmincöt diákja igazi élménykavalkádnak örülhetett a közelmúltban: egyhetes napközis tábort szerveztek a részükre.

Civil Tudósítónktól

Az intézmény négy pedagógusa (Kovács Mária, Varga Gyöngyi, Veidinger Judit, Sipos Ákos) gondolt egy merészet és megpályázták az Erzsébet Napközis Tábor 2. turnusát. Mind Smolczer Tibor igazgató úr, mind pedig a két település polgármesterei: Borsits Zoltán (Rábahídvég) és Rodler Csaba (Püspökmolnári) is támogatásáról biztosította a lelkes csapatot. Kétheti adminisztrációs és szervező munka meghozta a gyümölcsét, a pályázat szabad utat kapott.

A tábor előtti utolsó napok rendkívül sűrűre sikerültek, de szerencsére 22-ére megérkeztek a pólók, másnapra pedig a matricázás kellékei is. Így a pénteki tanévzáró értekezlet után a kinyomtatott Erzsébet táboros logókat a kolléganők rávasalták a diákok pólóira és hétfőre már minden készen állt.

Valamennyi pedagógus elvállalt legalább két napot, amikor segíti a táborozók munkáját. Jó ötletnek bizonyult a négy napvédő sátor, melyek a rendkívüli melegben nagyon jó szolgálatot tettek a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Külön köszönet Zoli bácsinak (Keresztényi Zoltán), aki a sátorállítástól a táborbontásig folyamatosan „mindenesként” segítette a munkát.

A hétfő délelőtti tábornyitó alkalmából valamennyi tanuló megkapta pólóját (melyeket kedden még egyedivé varázsolhattak a kézműves délután során). A 35 tanulót öt, egyenként hét fős csoportba osztották, így a forgószínpad szerű feladatsorokból valamennyit ki tudták próbálni.

A hétfői program kavalkádban szerepelt tábordal készítés, társasjátékok, önismereti játékok sportvetélkedők, majd a délután folyamán további sportok: darts, biliárd, csocsó, kosárlabda, gombfoci színesítette a napot. A keddi nap a szokásos reggelizéssel indult, majd a táborozók a közeli kavicsbányát vették célba, hogy minél több szép és izgalmas formájú kavicsot tudjanak megfesteni. A nap mottója a kézművesség volt (többnyire újrahasznosítható alapanyagokból), megspékelve az egészséges életmódra neveléssel.

Fotó: Sipos Ákos

A különböző versenyszámokban (aszfaltrajzverseny, papírtányér rajzok, ügyességi babzsákos pontgyűjtő) a csapatok pontokat kaptak, amit a végén jégkrémre és nasira válthattak. Elkészültek a szebbnél-szebb pólók is, s jöhetett a keddi nap csúcspontja. A közös dinnyézés után a pizzasütés, amikor is valamennyi tanuló egyedi pizzát készíthetett magának.

Szerdán is nagy meleggel indult a nap, a reggelizés után a horgásztóhoz indultak a táborozók, ahol Tóni bácsi (Józing Antal) segítségével betekintést kaphattak a profi fotózás rejtelmeibe, majd kipróbálhatták, hogy ki a legügyesebb tájképfotós. Még ebéd előtt elkészültek az iskolakert függő virágtartói, illetve a sziklakerti növénycsoportok is. De készült palackvirág, álomfogó, szélcsengő és karkötő is PET palackból.

Délután a harminc fok feletti hőségben a vasvári fürdőt vette célba a csapat, ahol úszással, vízi játékokkal zárták le a napot. Csütörtökön délelőtt a püspökmolnári Helytörténeti Múzeum és a helyi Vasútmodell kiállítás szolgáltatta a témát a csapatoknak, hogy minél színesebb tablók segítségével örökítsék meg a látottakat.

Ebéd után Lenkay Dorka karate bemutatója aratott nagy sikert, majd a közös tanár-diák kosármeccs is népszerűnek bizonyult. A sport- és egészségdélutánt közös szalonnasütéssel zárták, de a dinnye és a popcorn sem maradhatott el.

Péntekre maradt a tábor csúcspontja: a balatoni élménynap. Reggel 8-kor már indulásra készen várták a táborozók a buszt, amellyel elsőként Keszthelyt vették célba, A Kastélymúzeum kombinált belépőjegyével minden érdekes helyszínt bejárhattak.

Ebéd előtt egy kézműves fagylaltozó szolgáltatta a hűsítőt, jéghideg finomság formájában. Mire Szigligetre értek, mindenki elfogyasztotta az ebédet és ereje teljében vághatott neki meghódítani a várat. A déli órák megpróbáltatását pedig a helyi strandon pihenhették ki. Szerencsére a viharos időjárás csak az esti órákban érkezett meg, így bőven maradt idő fürdőzésre, labdázásra, napozásra is.

A hazafelé tartó buszozás során többen is megkérdezték, hogy miért nincs ez a tábor egész nyáron. A szervezőknek ezek a mondatok voltak azok a dicsérő szavak, amelyek elfeledtették a rengeteg munkát és készülődést. Ígéretet tettek a diákoknak, hogy jövőre is pályáznak egy hasonló táborra.

Sipos Ákos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!