Csepreg

2016.09.23. 18:50

Átadták a felújított Szombathelyi utcát Csepregen

Csepreg - Rekordgyorsasággal készült el Csepregen a Szombathelyi utca, amelyet a környék lakóinak jelenlétében adtak át pénteken.

Cseszkó Tamás

Mosolyogva gyülekeztek a Szombathelyi utca lakói, örömmel konstatálták, hogy néhány hét alatt sikerült elkészülni a felújítással.

Vlasich Krisztián, a város polgármestere is büszke, mint mondja, az elmúlt években komoly lemaradások történtek az útfelújítás területén, ezért is tartották fontosnak, hogy programként tűzzék zászlóra az ügyet, hiszen ez jelentősen befolyásolja az itt élők életét. - Ellenfeleim megvádoltak azzal, hogy az útfelújítások ügyét kampánycélokra használom, de ez nem igaz. A fejlesztések fő célja, hogy folyamatosan jobb és jobb Csepreget építsünk - húzta alá a városvezető.

Vlasich Krisztián az utca lakóival osztozott az örömben a péntek délutáni ünnepélyes átadón
Fotó: Ohr Tibor

A Csokonai utca felújítása után most a Szombathelyi utca került sorra, erre 14 millió forint kormányzati támogatást sikerült szerezni. Ágh Péter országgyűlési képviselő levelet küldött a rendezvényre. „Bocsássák meg, hogy nem lehetek ma személyesen Önökkel, de kisgyermekem kórházban fekszik, és nekem apaként ezekben a pillanatokban most mellette a helyem" - fogalmazott a képviselő, aki szerint a Szombathelyi utca felújítása jó bizonyíték arra, hogy a közös munka működött és működhet a jövőben is. „Polgármester úrral sokat tettünk azért, hogy a költségvetés lyukait központi forrásokból egyre inkább rendbe tehessük, és végre a fejlesztésekre is jusson. Sok még a feladatunk, azonban a csepregieken múlik, hogy megyünk-e tovább ezen az úton, amely biztosítja a fejlődést, vagy a járt utat a járatlanra cseréljük. Ne kockáztassunk, ne engedjük el az építkezés lehetőségét" - üzente Ágh Péter, majd így folytatta: „Azt gondolom, hogy mindannyiunk nevében mondhatom, örülünk annak, hogy nemsokára vége lesz a csepregi választási küzdelemnek. Sok helyi polgár véleménye az, hogy legyen végre békesség és a város fejlődjön. Szimbolikus, hogy az utolsó munkanapon, miközben a város 2014-ben megválasztott vezetőjével egy belügyminisztériumi pályázat révén felújított utca átadást ünnepeljük, addig Vlasich Krisztián ellenfelei meg az utolsó napra is egy utolsó rohammal készültek. Láthattuk, hova jut Csepreg akkor, ha az emberek igénye helyett egyesek a hatalmat helyezik előtérbe. Bizonyos személyek az egyfős többséget kihasználva feloszlattak, felfüggesztettek, maguk vádoltak és ítélkeztek. Közülük volt, aki feljelentést is tett olyan állításokkal, melyek nem nyertek igazolást. Mindezzel a város közhangulata mérgeződött meg, amire tényleg nem volt szükség. Ma a csepregiek békére és a város építésére vágynak. Szentül hisszük, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél, ezért is kérnék mindenkit, hogy most vasárnap támogassák Vlasich Krisztiánt és csapatát!"

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!