Diáksport

2016.06.30. 13:40

Őriszentpéteri bajnokok

Gyula – A kisiskolák sportversenyének országos diákolimpiai döntőjében az őriszentpéteri fiúcsapat bajnoki címet nyert atlétikában.

Vastag Nándor

A kisiskolák sportversenyén a 200 fő tanulólétszám alatti intézmények indulnak három számban, atlétikában, lány kézilabdában és fiú labdarúgásban. Idén a Békés megyei Gyula adott otthont a diákolimpiai döntőnek, ahol a vasi atléták fényes sikereket értek el. Az összetett versenyben hatfős csapatok – melyeket két I-II., két III. és két IV. korcsoportos tanuló alkotott – mérték össze felkészültségüket. A fiúk hárompróbájában (távolugrás, kislabdahajítás, 60, illetve 100 m-es síkfutás) az őriszentpéteriek kiválóan szerepeltek, a Légrádi Benjamin, Bakó Milán, Mihály Bence, Horváth Denton, Ozsváth Mózes és Iván Levente alkotta csapat bajnoki címet nyert. Az őriszentpéteri iskola az arany mellett egy ezüstérmet is elhozott, 800 méteren Albert Virág másodikként ért célba.

Az őriszentpéteriek fiú bajnokcsapata és lány ezüstérmese az egyik felkészítővel. Hátul (balról): Iván Levente, Ozsváth Mózes, Bakó Milán, Horváth László testnevelő. Elől: Horváth Denton, Légrádi Benjamin, Mihály Bence, Albert Virág

A vasiak két bronzmedált is nyertek, 800 m-en a gencsapáti Nemes Dávid, svédváltóban a gyöngyösfalui fiú csapat végzett a harmadik helyen.

A Gyöngyösfalu bronzérmes svédváltója (balról): Kaposi Màté, Szűcs Andràs, Kovàcs Màté, Osztrosits Kristóf Fotó: Kósa Ottó

A II-IV. korcsoportos tanulók részvételével zajló lány kézilabdában az Ikervár is jól szerepelt. A csoportkört két győzelemmel és egy vereséggel zárta, ezzel a legjobb nyolc közé jutott.

A gencsapáti Nemes Dávid harmadik lett 800 m-en Fotó: Szakály Ferenc

A negyeddöntőben szoros meccsen kikapott a vasi együttes, de utána vásárosnaményi és balatonszemesi riválisát is könnyedén felülmúlta, így a 15 csapatos mezőnyben az ötödik helyen végzett. Az ikerváriak egy különdíjat kaptak, a legjobb kapusnak Szabó Vivient választották.

A kézilabdatornán az ikervári Szabó Vivient választották a legjobb kapusnak Fotó: Horváth Tünde

A diákolimpiai finálé végén – a három számban elért helyezések alapján – kihirdették az iskolák közötti pontverseny végeredményét. Az idei küzdelmekre benevezett 134 intézmény között az Őriszentpéteri Általános Iskola a kiváló harmadik helyet szerezte meg!

A jobb vasi eredmények. Atlétika, egyéni, 600 m, fiú, B-döntő: 3. Barbalics Bálint (Győrvár) 1:46,6. Lány, A-döntő: 8. Varga Dorina (Gyöngyösfalu) 1:56,9. 800 m, fiú, A-döntő: 3. Nemes Dávid (Gencsapáti, testnevelő Szakály Ferenc) 2:16,9. Lány, A-döntő: 2. Albert Virág (Őriszentpéter) 2:36,3, 6. Béres Eszter (Győrvár) 2:45,3. Svédváltó, fiú: 3. Gyöngyösfalu (Kaposi Máté, Kovács Máté, Osztrosits Kristóf, Szűcs András, testnevelő: Kósa Ottó) 2:27,3. Csapatverseny, fiú: 1. Őriszentpéter (Légrádi Benjamin, Bakó Milán, Mihály Bence, Horváth Denton, Ozsváth Mózes, Iván Levente, felkészítők: Horváth László, Szépné László Valéria, Eller Johanna) 2374 pont. Lány: 4. Torony (Gombás Dorina, Nagy Dorina, Romsics Lili, Horváth Cintia, Horváth Dorina, Závár Vivien) 2389. Labdarúgás, fiú: 9. Vasszécseny. Kézilabda, lány: 5. Ikervár (Dávid Kíra, Szabó Vivien, Csonka Petra, Gönczöl Vivien, Szakonyi Evelin, Dávid Virág, Kontics Dorka, Kontics Regina, Móricz Lili, Fodor Csenge, edző: Horváth Tünde).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!