protokollrobot

2020.12.27. 08:25

Mesterséges intelligencia a recepción

Olyannyira felgyorsult a digitális fejlődés a Covid–19 hatására, hogy az érintésmentesség, a biztonságos távolságtartás, a humán kapcsolódás minimalizálása jegyében a notórius utazók számára hamarosan Európában, sőt itthon is megszokottá válhat a jelenet, amikor a szállodába érkezve nem a recepciós, hanem egy humanoid protokollrobot fogadja őket.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Már a környező országokban is egyre több robot áll munkába nemcsak az iparban, hanem jó néhány hétköznapi területen is, így a kereskedelemben, a vendéglátó- és szállodaiparban, akárcsak a bankszektorban és például az orvoslásban is – vagyis ahol egyre nagyobb az érdeklődés a digitalizált ügyfélkiszolgálás vírusbiztos megoldásai iránt.

Erre nyújtanak megoldást az úgynevezett humanoid robotok, amelyek a járvány idején leginkább az egészségügyi intézményeknek, a nyugdíjasotthonoknak és egyéb, idősekkel foglalkozó szervezeteknek kezdtek el dolgozni Európa-szerte – írja a Magyar Nemzet.

Például Párizs legnagyobb kórházában is közreműködtek a járvány első hulláma alatt: az intenzív osztályra került betegek csak a robotok segítségével tudtak kommunikálni a hozzátartozóikkal, mivel nem fogadhattak látogatókat.

Amikor a robot odaállt a beteg ágya mellé, a rajta lévő tableten keresztül bonyolódhatott a videókonferencia – osztatlan sikert aratott a mesterséges intelligencián alapuló innováció bevetése az emberi drámákkal átszőtt vészhelyzetben.

Az alapdefiníció szerint a robot mozgásba hozott mechanizmus, két vagy több tengelye programozható, bizonyos fokú autonómiája van, és a környezetében mozog, hogy feladatokat hajtson végre – ismertette a Netlife Robotics Kft. A mérnökökből álló magyar cég a tokiói know-how-val San Franciscóban székelő, vezető globális robottechnológiai vállalat, a Softbank Robotics által kifejlesztett humanoid robotot forgalmazza itthon, amely nem más, mint Pepper, a kedvesen gesztikuláló, beszédes, ám utópisztikus figura.

„Pepper egy embereknek tervezett 120 centiméter magas robot, a mesterséges intelligencia segítségével működik.

Képes beszélni, arcfelismerő algoritmusának köszönhetően pedig képes felismerni a vendéget és tartani vele a szemkontaktust.

Pepper azzal a szándékkal készült, hogy több területen kapcsolatba lépjen és segítse az embert: barátságos, igazi kis dumagép” – fogalmazott Bartha Levente, a Netlife Robotics Kft. ügyvezető igazgatója.

Mint mondta, a már ismert, pél­dául műtéti beavatkozásokra alkalmas vagy termelő jellegű robotokhoz képest ez egy protokollrobot, amely verbális kommunikációval segíti a humán feladatokat.

„Az a szándékunk, hogy meghonosítsuk itthon a mesterséges intelligenciát és a robotikát” – jelezte a cégről, amely magyarosította Pepper nyelvezetét és tavasszal például az egyik budai klinikán végeztek vele eredményes tesztelést, ahol érkezéskor kiváltotta az alapvető járványvédelmi kérdéseket feltevő munkatársat, de mutatkozott már be szállodában is, ahol a recepción fogadta a vendégeket.

Peppert

az egészségügyön kívül az utazási területeken is egyre nagyobb reményekkel figyelik itthon is,

főként hogy a koronavírus idején kiküszöböli a humán kockázatokat, ráadásul informatív, vagyis kiegészíti, adott esetben pótolja a munkaerőt.

Leginkább érkezéskor lehet hasznos: a központi vendégtérben, a rendezvény, kiállítás, partnertalálkozó, irodaház, hotel, étterem fogadórészében segít a be- és kicsekkolásnál, az általános tájékozódásban, emellett szórakoztató, bájos csevegőpartnernek bizonyul, így élvezhetőbbé teszi a várakozást egy-egy szükséges helyzetben.

Alkalmazkodva a körülményekhez a robot immár arra is képes, hogy kamerával ellátott rendszere figyelje, a vendégek eleget tesznek-e a maszkviselési kötelezettségnek. Ha ez nem így van, Pepper a beépített voicebot segítségével udvariasan figyelmezteti a szabályszegőket.

Összehangolt személyzet

A Pepper Parlor nevű robotkávézó Tokió üzleti negyedében, egy plázában működik: belépéskor egy egész sornyi robot fogadja a vendéget – az ottani Pepperek a rendeléseket veszik fel japánul, angolul, kínaiul a hideg és meleg italokra, mellé gofrit kínálnak. A robotok szórakoztatnak is, mivel a tabletjükön számtalan játék van. A fogásokat viszont már egy Servi nevű robot szolgálja fel a tokiói vendéglátóhelyen, amely kiviszi a tányérokat, poharakat, bár ezek le- és felrakodásához egy emberi kolléga segítsége is szükséges. Eközben különleges táncával szórakoztat Nao robot, amely Pepperhez hasonló dolgokra képes, viszont egy jóval alacsonyabb, két lábon járó szerkezet. Whiz pedig a zárás után érkező, önvezető takarítórobot, feladata a hely tisztán tartása a különleges, XXI. századi robotkávézóban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!