Ország-világ

2021.11.10. 19:38

Az Európai Bíróság elutasította a Google keresetét

Marad a technológiai óriásra kiszabott 2,42 milliárd eurós bírság.

Döntést hozott szerdán az Európai Bíróság a Google egyik ügyében. A bírói testület elutasította a világcég keresetét az Európai Bizottság korábbi határozatával szemben, és fenntartotta a technológiai óriásra kiszabott 2,42 milliárd eurós bírságot – írta a Médiapiac.

Az ügy előzménye, hogy Brüsszel szerint a Google visszaélt piaci erőfölényével, amikor előnyben részesítette saját ár-összehasonlító vásárlási szolgáltatását más hasonló szolgáltatásokkal szemben, azaz a keresőmotor csak a maga ár-összehasonlítójának garantált kedvező elhelyezést, és a versenytársak szolgáltatásait hátrább sorolta, így jelentős előnyhöz juttatta magát.

Az Európai Bizottság az elmúlt években három, külön-külön is tekintélyes összegű büntetést szabott ki a Google-re, összesen 8,25 milliárd euró, azaz nagyjából háromezer milliárd forint értékben. A vállalat mindhárom esetben perre ment Luxembourgban. Az első ügyről ma született döntés, amely eszerint a világcég vereségével zárult.

A Google állásfoglalása

az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke mai döntésével kapcsolatban, amely elutasította a Google fellebbezését és helybenhagyta az Európai Bizottság 2017. évi határozatát (és a 2017. évi bírság mértékét) a Google Shopping szolgáltatással kapcsolatban. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a fellebbezés ellenére a Google már több mint 3 évvel ezelőtt végrehajtotta a szükséges változtatásokat.

„A Shopping hirdetések mindig is segítették az embereket abban, hogy gyorsan és könnyen megtalálják a keresett termékeket, és támogatást nyújtottak a kereskedőknek abban, hogy elérjék potenciális vásárlóikat. Az ítélet egy nagyon speciális tényálláshoz kapcsolódik, és bár alaposan át fogjuk tekinteni, már 2017-ben változtatásokat hajtottunk végre, hogy a Google Shopping szolgáltatása megfeleljen az Európai Bizottság döntésének. Megoldásunk több mint három éve sikeresen működik, és több mint 700 összehasonlító vásárlási szolgáltatás számára több milliárd kattintást generált.”

Ezek is érdekelhetik