2018.01.31. 06:08
Nácik által elrabolt műveket mutat be a párizsi Louvre
A 31 festményt abban a reményben állítják ki, hogy sikerül megtalálni egykori tulajdonosaikat.
A párizsi múzeum két új kiállítótermet nyitott a festményeknek, amelyek annak a több ezer műtárgynak a részét képezik, amelyeket 1940 és 1945 között koboztak el a Franciaországot megszálló német erők.
A második világháború óta több mint 45 ezer műtárgyat adtak vissza jogos tulajdonosának, de kétezer esetében nem jelentkezett senki, köztük van a Louvre raktáraiban őrzött 296 festmény.
„Ezek a festmények nem a mi tulajdonunk. A múzeumokra a múltban gyakran úgy tekintettek, mint egyfajta ragadozókra, de a mi célunk az, hogy visszaadjuk ezeket”
- mondta el kedden Sebastien Allard, a Louvre festmény részlegének vezetője az AP amerikai hírügynökségnek.
„A műtárgyak nagy többségét zsidó családoktól zsákmányolták a második világháború idején. Az örökösök megtekinthetik ezeket a műtárgyakat, nyilatkozhatnak arról, hogy családjuk tulajdonában volt és hivatalosan kérhetik visszaszolgáltatásukat” – hangsúlyozta Allard.
Az új kiállítótermekben lévő festmények különböző korok különféle festőinek alkotásai, köztük van például Theodore Rousseau francia festő egyik híres tájképe is.
A Louvre mellet számos más franciaországi múzeumban is bemutatnak elkobzott műveket, és a francia kulturális tárca katalógust készített róluk, amely az interneten is megtekinthető, és segíti a tulajdonosokat a műtárgyak azonosításában anélkül, hogy felkeresnék a Louvre-t.
A lista Rose Valland francia művészettörténész nevét viseli, aki a második világháború idején az életét kockáztatva készített részletes feljegyzést a náci megszállók által elkobozott műkincsekről, amelynek segítségével az ellenállási mozgalom tagjainak sikerült megakadályozni, hogy a műkincseket elvigyék az országból. A háború után Valland segített Németországban megtalálni az odahurcolt műtárgyakat.
Borítókép: Egy látogató egy festményt szemlél a Louvre-ban. CHICUREL ARNAUD / HEMIS.FR / AFP