az M1-M7-esen

2018.11.24. 13:08

Dugóban vezette le kisfia születését a hős magyar apuka

Székely Dénes mindenféle előképzettség nélkül, telefonos segítséggel, kocsija anyósülésén vezette le felesége szülését.

Ennél jobban talán semmire nem illik a kifejezés: apás szülés. A Bors cikke szerint a férfi feleségénél, Ritánál csütörtök hajnalban kezdődtek a fájások törökbálinti otthonukban. Dénes azonnal kocsiba pattant vele, és célba vették a kórházat. De – mint reggelente szokás – bent ragadtak a dugóban. A bébi pedig igen hamar úgy döntött, nem a szülőszobán szeretné meglátni a napvilágot, sokkal inkább még az autóban bújna ki édesanyja pocakjából.

Dénes nem esett pánikba: ura volt a helyzetnek. Mint a Borsnak felelevenítette, azt tette, amit a belső hangja súgott, ösztönből cselekedett.

„Mondhatni, értek a gyerekekhez, hiszen két gyermekünk már van, de szülést még sosem láttam ennyire test­közelből. A többi gyereket még gyorsan le tudtuk adni a nagyszülőknek, amikor szólt a fe­leségem, hogy úgy érzi, be­indult a szülés. Azonnal autóba ültünk, de az M1-M7-es szinte teljesen bedugult. Hiába szóltam be a 112-re, sajnos rend­őri felvezetést nem tudtak ad­ni. Még nem estem pánikba, megláttam egy rendőri teherautót, fékeztem, és leszólítottam, hogy esetleg nem indítanák-e be a szirénát, szül az asszony mellettem. De azt mondta, nincs ehhez jogosultsága. Így ameddig bírtuk, mentem, de aztán egyszer csak teljesen elpattant a húr” – meséli most is izgalommal a fiatal apuka.

A büszke apuka kisfiával
Fotó: Bors

Dénes felesége hirtelen azt mondta mellette: azonnal álljanak meg, mert kint van a baba feje.

„Gyorsan megálltam, hívtam újra a 112-t, ők kapcsolták a mentőket. Egy úriember kezdte mondani, mit csináljak, de akkor már a feleségem kvázi térdelt az első ülésen. Úgy szülte meg a kicsit. Ez a szituáció még a diszpécsernek is új volt. Azt tanácsolta, segítsem a hátsó ülésre az anyát, de mondtam neki, hogy esélyem sincs” – mondja meghatódva a Borsnak nem mindennapi történetük folytatását a már há­romszoros apuka.

Gergő megszületett, ott, az anyósülésen.

„Számomra gyönyörű látvány volt. Pont úgy jött ki a baba, hogy az arca felém nézett. Igaz, hogy burokban, de nem volt gond… A kis kékségével együtt is gyönyörű, megható látvány volt” – meséli mosollyal Dénes.

Dénes szerint nagyon szerencsések voltak, tiszta, egyszerű szülés volt.„Ez egyébként a feleségemnek köszönhető, mert nagyon felkészült. Mondta, hogy indulás előtt fóliázzam le az ülést, lepedővel, törülközővel is le volt takarva, így a kocsin egy folt sem látszik” – teszi hozzá az apuka.

A mentésirányító, aki segített telefonon keresztül a szülésben, úgy kommentálta az esetet, hogy még hasonló helyzetben nem volt, de ennek ellenére a felkészültségével és higgadtságával hatalmas segítséget nyújtott Gergő világrajövetelében.

Egy cégnél projektvezetőként dolgozó apának és anyának szinte egy emberként gratuláltak az ország minden pontjáról az Országos Mentőszolgálat által a közösségi oldalra feltöltött történet után. Sokak szerint nem sok férfinak lett volna ennyi lélekjelenléte.

Borítókép (illusztráció): MTI Fotó / Filep István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában